Ne zavard (Tudományos Diák-) köreimet!

Emlékszem, amikor az egyetemre készültem, annak örültem a legjobban, hogy de jó, most már nagy és pesti leszek, szóval végre én is eljuthatok olyan érdekes előadásokra, ahová az okos emberek járnak, és én is része lehetek annak a szűk rétegnek, akit a világegyetem rejtett titkaiba avatnak be különböző méltán nagyra becsült bölcselők. Aztán jött az egyetem, és azt mondta, hogy "Zéhák! Beadandók! Jegyzetelnivaló! Olvasnivaló! Szeminárium este fél nyolcig! Vizsgák! MEG FOGSZ BUKNI!" - és a grabancomnál fogva leültetett az íróasztalomhoz, hogy akkor tessék nekilátni tanulni, és ne is álmodjak arról, hogy én majd ide vagy oda eljárogatok. Az első szemeszterem ebből a szempontból Hamupipőke történetét idézte: hiába végeztem el a feladataimat, nem mehettem el a bálba addig, amíg meg nem tanultam szétválogatni, hogy mennyi időt kell erre s arra szánnom ahhoz, hogy a maximumot hozzam ki belőle, de annál viszont egy fél órával sem többet. Aztán a Tapasztalat, a Lelkesedés, a Remény és a Csaknemleszbajbelőle nevű galambjaim nekem is segítettek, és nekik köszönhetően ez a szemeszterem sokkal színesebb lett az előzőnél, már ami a kötelezőn kívüli előadásokat illeti. 

Szintén nagyban növelte a TDK-látogatási esélyeimet, hogy ebben a szemeszterben egyedül csütörtökön volt a fél nyolcig tartó idősávban órám, ugyanis a legnagyobb meglepetésemre Földi professzor a második félévre nem hirdetett Római jogi repetitóriumot. Bár sajnáltam, mert tavaly kifejezetten hasznosnak találtam és jól is szórakoztam az alkalmakon, a szívem nagyobbik része örült, ugyanis ezzel felszabadult az a sáv, amelyben hagyományosan a Májt TDK-alkalmak is megrendezésre kerültek az első félévben, szóval így nem kellett mély lelki válságba kerülnöm, hogy most melyiket válasszam (amelynek úgyis az lett volna a vége, hogy kötelességtudatból a Rómát választom). Na persze ez a felhőtlen szabadság sem jelentette azt, hogy oda mentem, ahová csak szerettem volna..:

Micsoda mémkészítő mester lesz belőlem itt az öt év végére! 

Szóval alkalomról alkalomra határhaszon-elemzést kellett végeznem, hogy akkor melyiket is válasszam az érdekesebbnél érdekesebb programok közül (ennek az elemzésnek a helyszíne leggyakrabban az Egyetemi Könyvtár volt, ugyanis a szerdai utolsó előadásom már délre véget ért, szóval volt kellemes hat órám, amit a TDK-ülésekig szabadon eltölthettem - "szabadon", jobban mondva tanulással), az elemzések eredménye pedig az lett, hogy a szemeszter végére összesen hat diákkör szervezésében nyolc előadásra jutottam el - amikor úgy is ültem be a könyvtárba, hogy ma nem megyek, a végére mégis mindig meggyőzött a Csaknemleszbajbelőle-galamb. 

*Fontos a múlt, hisz ez a gyökered* 

Római jog és Magyar állam- és jogtörténet - ez a kettő volt az, ami a szemeszter folyamán mindig vetélkedett egymással, és ez a TDK-előadások kapcsán is megmutatkozott. Voltak is szörnyű dilemmáim, hogy az ütközőnek ígérkező előadások közül melyiket válasszam, de aztán ezek mindig megoldódtak - általában azzal, hogy mindkettő elmaradt. 

Öreg könyvek lapozgatása a tanszéken,
ez talán, ha jól emlékszem, a Digesta eredetijének
befotózott példánya, ami elképesztő ritkaságnak
számít. Mérget azért nem vennék rá!

A Római Jogi Tudományos Diákkör szervezésében összesen két előadásra mentem el végül - mentségemre szóljon, összesen kettőt is szerveztek. Az elsőt Földi professzor tartotta, és a Római jogi tanszék történetének és könyvtárának bemutatását tűzte ki célul - nos igen, elismerem, hogy ez így első blikkre nem hangzik annyira érdekesnek, de nekem nagyon tetszett, különösen az a része, hogy elképesztően régi könyveket is lapozgathattunk - persze csak körültekintő óvatossággal. A második előadást Dr. Kelemen Miklóstól hallgathattuk meg, Állásvadászat a késő-római közszolgálatban címmel, az igazat megvallva itt igen erőteljesen éreztem a késő-római közszolgálattal kapcsolatos általános műveltségemnek hiányát. Mindezzel együtt azért örülök, hogy elmentem, különösen azért, mert ezek az alkalmak a tanszéken kerültek megrendezésre, amit egy nagyon öreg, könyvekkel telezsúfolt szobának kell elképzelni, plafonig érő ódon polcokkal és voltaképpen egy kiállításra elegendő Hamza professzor-poszterrel. Egyszóval nagyon hangulatosak és ízig-vérig római jogiak voltak! 

A Magyar Állam- és Jogtörténeti TDK szintén két olyan előadást szervezett, amelyre külső szemlélők is ellátogathattak - pontosabban négyet, de abból az első kettőre mindenféle kalandos körülmények miatt nem jutottam el. A legelső évfolyamdolgozat-segítségnyújtós volt, és sokat vívódtam, hogy elmenjek-e, mert egy részről én aztán nem írok évfolyamdolgozatot, de más részről mégiscsak ez lenne az első Májt TDK, amire nyugodt lelkiismerettel el tudnék menni - de végül úgy döntöttem, hogy nem megyek, mert pont akkor tartott Lackfi János is előadást az Alumni szervezésében, és ez mégiscsak vissza nem térő alkalom. Nem kellett sokáig bánkódnom a döntésem miatt, ugyanis nem sok idő telt el, és a TDK meghirdette a szemeszter második előadását, A hit és az egyházról vallott jogfelfogás reformja (1517-2017) címmel. Na, ezt nekem találták ki, gondoltam magamban, és szívem-lelkem minden rezdülésével vártam, hogy végre eljöjjön a nap, és elmehessek - amikor az utolsó pillanatban kiderült, hogy elmarad. A szívem szakadt meg, de legalább az Országgyűlési Könyvtárban voltam, ami egy kicsit azért mégis könnyebbé teszi minden ilyen csapás elviselését. 

Így teltek a napjaim, és amikor a Májt TDK hiánya már kezdett elviselhetetlenné válni, egyszerre csak megláttam Facebookon a következő előadás eseményét: A XX. század története politikai viccekben!!! Olyan nagyon megörültem neki, hogy azt el sem tudom mondani, ugyanis Horváth Attila már az első szemeszter utolsó előadásán is mondta, hogy ő szokott ilyen címmel előadást tartani, és ez már akkor annyira nagy lelkesedéssel töltött el, hogy még az OMHV kérdőívbe is beleírtam, hogy "remélem, hogy tényleg meg fogja tartani". S lőn! Bár ugye az utolsó pillanatig nem lehetünk biztosak semmiben, de ez az előadás valóban meg is lett tartva, és gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyon szórakoztató volt. És alig telt el egy hét - A tiszaeszlári Solymosi Eszter követte a sorban, Képessy Imre előadásában! Képessy Imre tanár urat sokáig csak hallomásból ismertem, azonban a TDK-ülést megelőző héten, vagy ki tudja már, talán azon a héten ő tartotta a nagyelőadást a peres eljárás fejlődéséről, ami egyszerre volt nagyon érdekes és nagyon élvezetes, szóval kíváncsian vártam a TDK-előadását - ami zseniális volt! Mindezt mondom úgy, hogy végtelenül fáradtan, erős fejfájással és némi szédüléssel ültem végig (a kellő alvás kikalkulálása azóta sem lett az erősségem), és hazafelé menet minden bokorban gyilkosokat láttam. 

Az előadás plakátja, a TDK Facebook-eseményéből loptam a képet

Hogy mennyire volt jó ez az előadás, ahhoz engedjék meg a kedves olvasók, hogy visszautaljak a Pinch me, I Májt be dreaming című bejegyzésemre - abban fejtettem ki, hogy mekkora hatással volt rám Gosztonyi Gergely cenzúráról szóló TDK-előadása, azt viszont már ott sem írtam le, hogy annak érdekében, hogy az emlékét megőrizhessem, másnap hirtelen felindulásból leszedtem egy kihelyezett plakátot az egyetemi hirdetőtáblák egyikéről, majd őrült sebességgel elrejtettem, reménykedve, hogy senkinek nem fog hiányozni, és otthon kitehetem a szobám falára. Innentől kezdve szokásommá vált, hogy a nagyszerű dolgok plakátjait csendben hazaviszem (talán ezt nem kellene a nagyközönség elé tárnom, de első a hiteles elbeszélés - mindenesetre ha a jogos tulajdonosnak szüksége lenne rájuk, akkor persze visszaadom), így került ki a szobám falára például a Gólyabál plakátja is - és minden idők második TDK-előadásaként A tiszaeszlári Solymosi Eszter, aminek még aznap lecsaptam a plakátjára, ugyanis nem mertem megkockáztatni, hogy az ezt követő pár napos szünetben valaki még az érkezésem előtt (menthető okokból) leszedi. 

*A jövő is tán fontos lehet, vágyakból szőni a terveket*

Ezek voltak tehát azok a történeti tárgyú TDK-előadások, amelyekre eljutottam, viszont nem állt meg ennyiben a tudomány a házam táján - bár magam is meglepődtem rajta, de idén számtalan izgalmasnak ígérkező hatályos vagy jövőbe mutató jogi kérdésben tartott előadás is felkeltette az érdeklődésemet, és ami még inkább meglepett, ezek nagy része a büntetőjog vonalán helyezkedett el. 

Az első büntetőjogi tematikájú előadás, amelyre elmentem, a Kihallgatási taktikák címet viselte, és a Büntető Eljárásjogi és Bv. Jogi TDK és a Büntetőjogi Tudományos Diákkör közösen szervezte. Őszintén nem hittem volna, hogy engem valaha a büntetőjog érdekelhet, de ezután az előadás után töredelmesen elnézést kell kérnem a területtől, ugyanis annyira jó volt, hogy elhatároztam, hogy elmegyek a következőre is, annak ellenére, hogy aznapra hirdettek Római jogi TDK-t is - végül ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy beültem a Büntetőjogi TDK első egy órájára, aztán szörnyű sajnálkozással az arcomon felkeltem, kétségbeesetten megpróbáltam felvenni az előadóval a szemkontaktust, reménykedtem, hogy az arcomról le tudja olvasni, hogy mennyire szeretnék még maradni, majd egy udvarias bólintással megköszöntem neki a nagyszerű előadást. Ez utóbbi alkalmat egyébként már egyedül a Büntetőjogi Tudományos Diákkör szervezte, és dr. Jován László tartott előadást Az olasz maffia és a magyar bűnszervezetek címmel. 

A kihallgatási taktikák lelkes közönsége

Ezen kívül még két TDK-előadásra vetődtem el, amelyek a maguk nemében egyedülállóak voltak: az első közülük a Polgári Jogi TDK által került megrendezésre. Az ehhez az előadáshoz vezető utamban az volt az igazán érdekes, hogy ugye jól kitaláltam, hogy akkor én most TDK-előadásokra fogok járni, nem is vettem fel délutáni órákat hétfőtől szerdáig - na most a Polgári Jogi TDK-t nem kifejezetten érdekelte az én törekvésem, ugyanis ő kitalálta, hogy csütörtökön négytől fél hatig lesz. Csütörtök négytől fél hat: az én Májt szemináriumom Gosztonyi Gergellyel - ezt akkor sem hagytam volna ki, hogy hazánkba látogat és kizárólag ebben az idősávban érhető el a pápa, Angela Merkel, Taylor Swift vagy Leonardo DiCaprio, illetve akkor sem, hogyha járványveszélyt hirdetnek az egyetemen, és mindenkinek el kell hagynia az épületet, szóval soha, nem, soha, nincs rá esély, soha, nem tudom, hogy említettem-e már, hogy soha. Ebből adódóan tehát minden bánkódás nélkül búcsút intettem a polgári jogi karrieremnek, igen ám, csak a TDK úgy gondolta, hogy nem úgy megy az, azért egy kis lelkiismeretfurdalást még ki lehetne hozni ebből a szituációból: Menyhárd Attila tanár úr, a PJ1 nagyelőadónk, egyetemünk dékánja meghívott a TDK-előadásokra. Mármint Menyhárd Attila tanár úr. A PJ1 nagyelőadónk. Egyetemünk dékánja. Meghívott. A. TDK. Előadásokra. Aztán amikor ezt feldolgoztam, mondván, hogy szép-szép, de hát nem mehetek - meghívott megint. És azt mondta, hogy (és idézem:) "oldjam meg", hogy jövőre tudjak járni. Áll még keresés alatt. 

Szóval az első PJ TDK-előadásomra ezért mentem el, mégpedig akkor, amikor a Májt szemináriumunk elmaradt (Gosztonyi Gergely Oxfordba vitte a médiajogi perbeszédmondó csapatát, ahol bejutottak a legjobb 16 közé, ismétlem, a legjobb 16 közé!), ennek az előadásnak a témája pedig az Ügyvéd felelőssége volt a családjogban. Persze nem egy Májt szeminárium, de kifejezetten érdekes volt még úgy is, hogy ugye még nem tanultam családjogot (az első szemeszterben a polgári jogi tanulmányaink az általános tanokat, a személyi jogot és a dologi jogot ölelik fel). Később még egyszer lehetőségem adódott egy polgári jogi TDK-előadás meghallgatására, ugyanis váratlanul elmaradt a szemináriumunk, de mivel ez utóbbi előadás a Faktoringról szólt, ami így első hallásra nem keltette fel az érdeklődésemet, úgy döntöttem, hogy inkább csendben gyászolom az elmaradt Májtot, szóval egy barátnőm és egy fánk társaságában töltöttem az így felszabadult időt. 

Az utolsó TDK, aminek az előadására becsöppentem, mégpedig egyenesen a szemeszter utolsó hetében, az a Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör volt, akik a Várható szervezeti változások az új országgyűlési ciklusban címmel szerveztek előadást. Dr. Hoffman István és Dr. Fazekas János beszélgettek a témáról, és bár még egy jelentős részét nem értettem, elképesztően érdekes volt! Ez a téma olyan módon volt nehezen érthető, hogy az efelett érzett bosszúság helyett azt az érzést keltette az emberben, hogy mennyire nagyszerű lenne, hogyha értené mindazt, amiről szó van. Ez az előadás is annyira tetszett, hogy szívem szerint még egy plakátot is hoztam volna, csak sajnos nem találtam az egyetem épületében kihelyezve :( Sebaj, kárpótlásul nektek, kedves olvasók, megmutatom a képét: 

Ha kint lett volna az egyetemen, már nem lett volna kint az egyetemen

*De mégse hagyd a jelent elveszni a múlt és a jövő között*

Ezek voltak tehát a TDK-előadásaim - ám ha azt hinnéd, kedves olvasó, hogy ezzel vége, tévedned kell: ugyanis az egyetem egyik varázsa abban rejlik, hogy nem csak a TDK-k szerveznek érdekes előadásokat, és én is ennek köszönhetően jutottam el egy HÖK-ös előadásra, Alumni-programokra és konferenciákra is. 

A HÖK által szervezett előadás, amire elmentem, Az éhezők viadalának jogi és politikai elemzése címet viselte, Dr. Hoffman István és Dr. Tóth Csaba beszélgettek a regény világáról. Mindamellett, hogy alapjaiban nem értettem egyet Tóth Csaba tanár úr Katniss-értelmezésével, az előadást nagyon jónak találtam, különösen azért, mert minden beszélgetésblokkot megelőzött egy rövid filmjelenet levetítése, így azok is tudták követni, akik esetleg nem ismerték a történetet. A HÖK később ugyanezzel a csapattal szervezett egy hasonló elemzést a szuperhősök világáról - valószínűleg ez lett volna a kedvenc előadásom ebben a félévben (a Marvel-univerzum meghatározó alapköve volt személyiségem fejlődésének, újabban szuperhősös pólókban tanulok a vizsgákra), de csak nem csütörtökön négytől fél hatig került megrendezésre? A Gosztonyi Gergely-féle szeminárium és bármi kollíziójáról fentebb kifejtett álláspontom pedig változatlan. 

Az ELTE Alumni szervezésében két programra mentem el, az első még egészen a szemeszter elején került megrendezésre, és úgy keveredtem oda, hogy anyukám kiszúrta az ELTE-s újságban, hogy ilyen lesz: az ELTE Sikerek előadássorozat részét képezte, és Lackfi János beszélt az egyetemen töltött éveiről. Még mielőtt valakit összezavarnék, fontos kihangsúlyoznom, hogy Lackfi János költő nem a jogi karon végzett, hanem az ELTE BTK magyar-francia szakán, csak azért nálunk került megrendezésre az előadása, mert az Aula Magna a legszebb széles e vidéken. Lackfi János egyébként nagyszerű versfaragó, nekem az egyik kedvencem tőle a Kondizás végén című vers (itt elérhető, szerintem megéri elolvasni), ha pedig a kedves olvasó kíváncsi lenne az előadására, a teljes estről készült hivatalos felvétel is elérhető online - ízelítőnek ide egy részletet illesztek be.

E visszaemlékezéses blogolás arra is jó, hogy
rájöjjek, hogy a hosszú távú memóriám
elég siralmas - mérget erre sem vennék, de
talán a rektori szoba előterében vagyunk

A másik Alumni által szervezett program, amin részt vettem, szintén nem a szervezők mivoltában rejtette varázsát, hanem az előadó kilétében: ugyanis Gosztonyi Gergely tartott Egyetemi sétát a kar épületében - ami elképesztően érdekes volt! Egyrészt olyan helyekre juthattunk el, ahova egyébként soha senki, mint például az ELTE rektorának szobájába vagy az Aula Magna erkélyére, másrészt pedig rengeteg érdekes dolgot tudhattunk meg magáról az egyetem épületéről és annak történetéről. A legfontosabb mind közül: amióta az egyetemre járok, nem hagyott nyugodni, hogy tényleg csodaszép az épület, de annyira kellene rá még egy kupola - és volt kupolája! Csak a bombázásban lerombolták, és 3,2 milliárd forint lenne visszaépíteni. Ha egyszer végtelenül gazdag leszek, már tudom, hogy hova fogom tenni a pénzemet. 

Végül pedig a konferenciák - a szorgalmi időszakban kettőre is eljutottam, és mind a kettőben az a vicces, hogy mindenképpen szerettem volna elmenni rájuk, de ütköztek az óráimmal, szóval mindamellett, hogy csak az engem érdeklő részletekre maradtam, valahogy varázsolnom kellett, hogy egyáltalán ezek is sikerüljenek. Az első konferencia a Család és családtagok – jogági tükröződések címet viselte, és erre egyrészt Gosztonyi Gergely, másrészt egy másik általam ismert előadó, Szentgáli-Tóth Boldizsár miatt mentem. Naivan elhittem, hogy majd pontosan kezdődik a második felvonás (ekkortól értem rá és ekkortól kezdődtek az általam várt előadások), úgyhogy még ki is jöttem egy kicsit hamarabb a Róma-nagyelőadásról (miközben a szívem szakadt meg, hogy ott kellett hagynom Sándor István tanár urat), de aztán egy kis késés múlva meg is hallgathattam az előadásokat, amelyek között voltak olyanok, amelyeket nagyon érdekesnek találtam, és persze olyanok is, amelyeket még nem mindenhol értettem, de azt hiszem, ez a hallgatói lét természetes velejárója. Az általam ismert előadók mellett Pásztor Emese alkotmányjogi, és Vaskuti Gergely kriminológiai előadása tetszett különösen, bár ez utóbbi kicsit ellentmondásos volt, ugyanis a tanár úr könnyed hangvétele számomra nehezen volt összeegyeztethető a gyermekprostitúció megrázó témájával. De mindezzel együtt is - plakátelhozós élmény volt. 

Ide simán betehettem volna egy, a holnapról leszedett képet, amin rajta vannak az előadók,
de az mindig szebb emlék, amit az emlékező fotózott :) 

A második konferenciám, amelyiken részt vettem a szemeszterben, rögtön másnap volt, és a Jogtudomány Napja 2018 címet viselte. Ebben a konferenciában az volt a nagyon izgalmas, hogy még előző nap, amikor vártam, hogy kezdődjön a családos konferencia harmadik felvonása, Menyhárd Attila mellém ült (mellém. ült.), kifejezte örömét, hogy érdekelnek a konferenciák, és meghívott erre a Jogtudomány Napjára - én viszont nem ezért mentem, hanem azért, mert itt adta elő Siklósi Iván legújabb kutatásainak eredményét! Direkt átszerveztem az órarendemet - Fruzsi, az oktatómentorom és Társadalomelmélet-tanárom annyira kedves volt, hogy megengedte, hogy a korábbi szemináriumára menjek, hogy így ne kelljen kihagynom semmit - és még azt is bevállaltam, hogy megkockáztatom a Májt-zéháról való késést (ugyanis azt biztosan láttam, hogy végig nem maradhatok, és nem tudhattuk előre, hogy hogyan fognak véget érni az egyes előadások). Végül ugyan nem késtem a dolgozatról, de ennek az volt az oka, hogy egy órával elnéztem az időt, úgyhogy Siklósi Iván előadása után mint a Tisza, ki letépte láncát, vágtattam ki az Aula Magnából, hogy odaérjek - bánkódtam is utána, hogy igazán kár, még egy előadás simán belefért volna. Tanár úr előadása egyébként nagyon érdekes volt, a felelősségi fokozatok egyikéről, az úgynevezett custodiáról beszélt, csak azt sajnáltam, hogy éppen a rabszolgákra vonatkozó részt, ami engem a legjobban érdekelt volna, már nem sikerült kifejtenie. 

Így teltek tehát a napjaim a szorgalmi időszakban - tanulással, de mégsem tanulással, ugyanis ezek az előadások megtöltötték élettel a tananyag és a tananyagon túli ismeretlen egyes részleteit, a múltból merítve átfogták a jelent és megalapozták a jövőt, és mintegy mellékhatásként színesebbé tették a napjaimat és többé tettek engem, mint egyszerű zöldfülű hallgatót. 

Kedves olvasó, ha valamilyen véleményed, javaslatod van a bejegyzéssel vagy a bloggal kapcsolatban, kérlek, írd meg hozzászólásban vagy üzenetben, minden észrevételt, gondolatot hálásan fogadok. Köszönöm, hogy elolvastad - Gyapotpihe

A tudás hatalom

Meg akarlak tartani téged, ezért választom őrödül a megszépítő messzeséget - írta Ady Endre, és bár amikor ezeket a szavakat papírra vetette, valószínűleg a költészeti hagyományába illeszkedően itt is Brüll Adélnek, s nem az egyetemen töltött második szemeszterének címezte szavait, én mégis most ez utóbbira vonatkoztatva idézem e sort. Mert hát tény ami tény, fél év távlatából visszatekintve valamelyest már minden magától értetődőnek tűnik és minden sokkal boldogabb, mint amilyennek akkor megélte az ember, de mindaz a félelem és megkönnyebbülés, bánat és boldogság, fáradság és fáradtság, fejlődés és megállapodás, amit még a nyári megérdemelt pihenés (nem is tudom, hogy a megérdemeltet vagy a pihenést tegyem idézőjelbe, de talán most menthető megnyugvással egyiket sem fogom) biztonsága sem mosott ki az emlékezetemből, a megszépítő messzeségben is múlhatatlanul megmarad - kedves olvasóim, a következőkben ezeket szeretném elmesélni nektek. 

*Emléked szívemben (s órarendemben) tovább él*

És ha egyszer belelendülök a szorgalmi időszak elbeszélésébe, mi mással is kezdhetném, mint azzal, ami igazi szorgalmat kívánt: az előadásokkal és a szemináriumokkal. Mivel az első szemeszterben sok tantárgy és tanár a szívemhez nőtt (pontosabban megfogalmazva az igazságot: mindenkit megszerettem, de ez nem mérvadó, mert én mindenkit szeretek), nagy örömmel üdvözöltem, hogy a második szemeszterben a legtöbben közülük visszaköszönnek [illeszd be ide a tárgy nevét] 2 formációban. 

Okosabb vagy, mint Ulpianus?
Szebb vagy, mint ez a serleg?

Ezek közül az, amelyik a leginkább meghatározta a félévemet, a Római jog 2 volt. Nagy lelkesedéssel vártam, ugyanis ebben a félévben volt esedékes az Ulpianus-vetélkedő, amire azóta készültem, amióta csak tudtam a létezéséről - az volt a feltett szándékom ugyanis, hogy azon a versenyen én második fogok lenni. Az első előadásunkat Hamza professzor tartotta, és azt kell hogy mondjam, vagy mi lettünk sokkal okosabbak az első félév első előadása óta, vagy az ő előadói stílusa kezdett el jobban alkalmazkodni a hallgatói befogadóképességhez, vagy a kettő valamilyen arányú elegyével álltunk szemben, de mindenesetre az előző és ezen előadásélményem között, s talán az általános érzést tudom közvetíteni, nemcsak hogy zongorázni, hanem római jogi hagyományokhoz hűen jambikus nyolcasokba lehetett volna szedni a különbséget. Ezt mindenképpen egy pozitív előjelnek éreztem a tanulmányaim megkezdése előtt. Ezt követően pedig, immár mondhatom, hogy a szokott módon, Siklósi Iván és Sándor István tanár urak vették át az előadásokat - ami persze nem jelenti azt, hogy Földi professzor nélkül maradtam, mert ugyan repetitóriumot idén nem hirdetett a tanszék, immár kérdés nélkül, lendületből jártam be a levelezősök Rómájára - pedig ebben a szemeszterben az péntekenként (ismétlem: péntekenként!) volt. 

Az előadáshoz természetesen szeminárium is társult, amiről részletesebben, s a tárgyról is bővebben majd a maga helyén esik szó (Ízelítő: a bejegyzés címében szerepelni fog az alábbi szavakból kettő: Csemegi Károly, szerelem, custodia). Mindenesetre annyit bármilyen poén lelövése nélkül elmondhatok, hogy az idei évben lényegesebben nehezebb volt teljesíteni a szemináriumot, de végül a csoportunkból mindenki sikerrel járt - ez, azt hiszem, egyaránt köszönhető nekik és Siklósi Ivánnak. 

Másik ilyen folytatás-tárgyunk volt az Alkotmányjog 2, ami szerintem az egyik legérdekesebb tantárgyunk volt az idén: voltaképpen végigböngésztük az Alaptörvényt, és minden intézményről meghallgattunk egy-egy (vagy több) előadást, az Országgyűléstől kezdve a Köztársasági elnökön át az Állami Számvevőszékig. Mindennek folyamán sok új oktatóval is megismerkedhettünk, kiemelendő például Pozsár-Szentmiklósy Zoltán tanár úr, Milánkovich Andris, akit többek között a Bibó kapcsán már ismertem, valamint Somogyi Bernadette tanárnő, de a legjobb előadás díját ünnepélyesen Mécs Jánosnak nyújtanám át: a választási rendszerről tartott előadása szerintem szabályosan mindent vitt ebben a félévben, legalábbis Alkotmányjogból biztosan. 

Az Alkotmányjog 2 szemináriumot idén Lápossy Attila tartotta nekünk - meglepődve fogadtam, hogy megkeverték a szemináriumvezetőket ebből a tárgyból, de összességében azt mondhatom, hogy nagyon nagy szerencsénk volt, hogy hozzá kerültünk. Zseniális tanár, elhivatott, lelkes, élvezetesen adja elő az anyagot, az órái nagyon jó hangulatban teltek, és ezzel együtt nagyszerűen felkészített minket a vizsgákra. A szemináriumi közös utunk mindezzel együtt kalandosan indult: Az egész azzal kezdődött, hogy a tavalyi jól bevált csütörtök fél nyolcig tartó sávból már csak nem szerettek volna kiírni minket, szóval ismét szellemi frissességünk csúcsán találkozhattunk tárggyal, azzal a különbséggel, hogy kapacitásunkat tovább fokozta a tény, hogy aznap ezen kívül volt még Róma, Társadalomelmélet és Jogtörténet szemináriumunk is. Csupa ilyen laza tantárgy, amire nem kell készülni - nem. Másrészt, a tanár úr azzal kezdte az órát, hogy határozottan kijelentette, hogy márpedig javításra félév végén nem lesz lehetőség - nyilván ezt különös örömmel fogadtam annak fényében, hogy az első két dolgozatomban összesen a húsz pontból sikerült tizennégy és felet szereznem (mindezt csökkenő tendenciával: 8, majd 6,5 pont a 10-ből). Nyilván ehhez sok minden hozzájárult, s amellett, hogy a kérdések egy része "keresd meg a 10 jó megoldást, hibátlan esetén 3 pont, két hibával 0" típusú volt, azért annak a nem túl üdvös hatását sem tagadhatom le, hogy az utóbbi dolgozatra a rokonokkal való húsvétozás közben próbáltam felkészülni. A harmadik, ami tovább nehezítette az ezen órákra való felkészülést, az a házi feladat mennyisége volt: minden órára legalább öt feladat, írásban levezetve, pontosan hivatkozva, beadásra készen. Hogy mégis legyen kedvem kinyitni a füzetemet ezek elkészítésére, csak egy dolgot tehettem: 

Ezek lettek a házifeladat-füzeteim. Nincs is jobb, mint érett joghallgatónak lenni! ^^

És persze mindezzel együtt elhatároztam, hogy akkor ötöst szerzek AJ2-ből. Hiszen az Alkotmánytöri is a sírból jött vissza az előző szemeszterben. Ebben az elhatározásomban az volt a különösen vicces, hogy hamarosan rájöttem, hogy a ponthatárok nem ismertek számunkra, szóval kénytelen voltam nemes célkitűzésemet arra módosítani, hogy "na, akkor szerzek annyi pontot, amennyire én ötöst adnék". És sikerült, kemény másfél ponttal még meg is ugrottam a saját mércémet! Hála Istennek tanár úrét is, ami ugyan nem tudom, hogy hol húzódott, de talán jobb is nem firtatni. 

A harmadik folytatásos tantárgyunk, amelyről illik megemlékezni, az a Közgazdaságtan 2 volt. Nem tudom, mi lehetett az oka, de feltételezhetően a tantárgy általános népszerűsége, hogy idénre az előadások száma a felére csökkent, és csak minden második csütörtök reggel kellett bezarándokolnunk, hogy a makroökonómia rejtelmeibe bepillantást nyerhessünk (én azért bementem minden héten, jól jött az a pár óra reggel, felkészülni a szemináriumokkal zsúfolt délutánra). Az előadások rendkívül családias környezetben zajlottak, bár számok becslésében nem jeleskedem, azt hiszem, nem lövök nagyon mellé, ha tízre becsülöm az átlagos hallgatói létszámot. Ezek az alkalmak nem is elsősorban az elhangzottak miatt váltak emlékezetessé számomra, hanem sokkal inkább azáltal, hogy több alkalommal is folytattam kellemes beszélgetést Steiger Judit tanárnővel arról, hogy mi az már, hogy mindenki fellázad a Közgazdi ellen, és igazán nem kellene ennyire szekálni, kari szinten meg pláne nem. Ezt egyébként tartom is, szegény tanszék tényleg mindent megtesz, szóval én velük vagyok! 

A Közgazdaságtan 2 szeminárium, amihez már az odavezető utam is kalandos volt (ahogy írtam korábban is, egy kurzusbővítésnek hála kerültem csak be Kelemen Katalin tanárnőhöz, aki nélkül a Közgazdi szeminárium fogalmilag értelmezhetetlen), a szerda reggeleimet tette változatosabbá, de annak ellenére, hogy reggel nyolcra kellett mindig megjelennem, ezeket az órákat mindig nagyon élveztem. Egyrészt azért, mert tanárnő személyisége szerintem gyakorlatilag egy száraz ugarról tartott hat órás előadást is meg tudna tölteni tartalommal, másrészt pedig azért, mert a tankönyvben foglaltaktól eltérően ezeken az órákon nemcsak az amerikai gazdaság fejlődéséről esett szó, hanem részletesen tudtunk foglalkozni a magyarországi rendszerváltás gazdasági következményeivel, az eurozóna kialakulásával és előzményeivel és még sok más olyan dologgal, ami a kis magyar lelkemnek érdekes lehetett. És mindezek mellett: a tanárnő az utolsó óra előtt, a lépcsőn lefelé menet, üdvözlésemet fogadva - a nevemen szólított! Jó, tudom, komoly, felnőtt joghallgatói mivoltommal nehezen egyeztethető össze az efölött érzett gyermeki öröm (a lovacskás, rózsaszín AJ-füzeteimmel pedig már tényleg összeférhetetlen), de akkor is! :) 

A Magyar Jogtörténet ugyan nem hordozta nevében folytatási mivoltát, azért nem árulok el nagy titkot azzal, hogyha elmondom, hogy ez pedig a Magyar Alkotmánytörténet leszármazottja volt - s így természetesen kedvenc tantárgyaim egyike. A korábban elbeszéltek miatt hatalmas előnnyel indult, s az ebből adódó élvonalbeli helyét meg is tudta tartani, pedig hát erős volt a mezőny! :) Erről a tantárgyról is majd a maga helyén írok részletesebben, egyelőre elég annyi, hogy mind az előadások, mind a szemináriumok biztos pontot jelentettek az életemben, mindig örültem, hogyha voltak, és annak ellenére, hogy a tavalyi törvénycikkszám-pánik miatt kicsit bizalmatlan voltam a tananyaggal kapcsolatban, a legnagyobb örömömre végül nem jelentett megoldhatatlan problémát, sőt, még barátságosabbnak is bizonyult az első félévnél. 

*Az újdonság varázsa*

A régi ismerőskén visszaköszönő tantárgyaink mellett persze új szereplők is felvonultak az egyetem színpadán. A sokak által leginkább várt talán a Polgári jog volt mindezek közül. 

Nincs is jobb, mint egy gólyabáli képet kontextusából kiragadni,
és a polgári jog kapcsán nagy diadalmasan felmutatni -
de hát mit lehet tenni, ha ez itt Menyhárd Attila? :) 

A polgári jog egy nagyon érdekes, beláthatatlan, értelmezhetetlen és minden vonatkozásában örök tantárgy, jogág, terület. Menyhárd Attila, a karunk dékánja, aki az előadásokat tartotta, pedig egy kincs. Heti két alkalommal, hétfőn és kedden nyolc órakor gyűltünk össze, hogy közösen dörömböljünk a polgári jog szentélyének ajtaján, ami minden alkalommal negyed kilenckor ki is tárult - a tanár úr ugyanis mindig ekkor érkezett meg (mindezzel együtt a hallgatóság lelkiismeretesen ott volt már nyolckor, nem akartunk kockáztatni). Ezekben az órákban az volt a legkülönösebb, s talán ezért a legnehezebb, hogy amikor tanár úr elkezdett beszélni a polgári jogról, valahogy minden olyan egyértelműnek tűnt - mintha csak beszélgetnénk valami vidám dologról, amit amúgy is tudunk, minek is lejegyzetelni az ilyet. Pedig ha a kedves olvasó felcsapja a Polgári törvénykönyvet, nos... Törvénykönyvről vagy jót, vagy semmit. :) Nagyon sokat tanultam az előadásokból, nem is tudnám leírni, mennyiben alapozta meg a jogi szemléletemet tanár úr munkája - a legfontosabb talán az volt, amit lehet, hogy banális dolog kiemelni, de mégis fontos lehet - hogy ha egy jogi szöveget nézünk, nem az a fontos, hogy mit gondolunk, de még csak nem is az, hogy a jogalkotó anno mire gondolt - hanem az, hogy milyen világban szeretnénk élni. És ezzel összhangban kell értelmeznünk az adott szöveget. 

Az első mémeim egyike, avagy hogyan próbálja meg Gyapotpihe
továbbadni a PJ előadáson frissen szerzett ismereteit

Így tehát a Polgári jog előadások fantasztikusak voltak, de ugyanígy nagy hatással voltak rám a Polgári jogi szemináriumok is. A csoportunk Csizmazia Norberthez került, és amikor ezzel először szembesültem, nem kis pánik lett rajtam úrrá: a markmyprofessor.com nevű oldal, amelyre minden egyetemista az *egyetemes* tudás letéteményeseként tekint, mindössze 2,9-es átlagot rendelt hozzá, és az órák értékelése sem sok biztatót ígért. Amit ebből megtanultam, hogy ha nem muszáj, nem szabad megnéznem ezeket az értékeléseket, ugyanis csúnyán rá tudják nyomni a bélyegüket a hozzáállásomra. A szemeszter végére rájöttem, hogy Csizmazia tanár úr tök jó fej, sőt, az órái rendkívül hasznosak, mert bár ugyan nem a vizsgára készítenek fel, de annál sokkal többet adva a polgári jog nehezebb eseteivel próbálnak megismertetni minket. Mármint teljesen jogos az az elsődleges reakció, hogy "honnan tudjam én azt, amiről még a bíróságok is vitatkoznak", de ha jobban belegondolunk, pontosan nekünk kell tudnunk, hiszen mi leszünk azok, akik a jövőben ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásával meg lesznek bízva! És mindemellett maga a tanár úr is példamutató szerintem oktatóként és emberként is: többször is előfordult, hogy kérdeztem tőle valami elborult apróságot, amire azonnal nem tudott válaszolni, viszont a következő órára úgy jelent meg, hogy "megnéztem a kommentárban / a Polgári Kollégiumi vélemények vonatkozó részeiben / megkérdeztem Menyhárd tanár urat, hogy mi a véleménye / elolvastam Fuglinszky tanár úr frissen megjelent könyvének ezt a fejezetét", és még folytathatnám. És azt hiszem, én vagyok az az egy ember az egyetemen, aki a zálogjog miatt szerette meg a polgári jogot - és ezt is neki köszönhetem. (Azt hiszem, ezek után el tudja képzelni az örömömet a kedves olvasó, amikor megtudtam, hogy visz jövőre Kötelmi jogi általános részről szóló szemináriumot!!:))

A második nagyon érdekes új tantárgyunk a Társadalomelmélet volt, ami szintlén szemináriummal járt párban. Maguk az előadások számomra a vizsgákra való felkészülésig nem igazán nyerték el valós értelmüket, ugyanis a tárgy rendkívül nagy tudásanyagot mozgatott meg, John Stuart Milltől Marxon át a legmodernebb gondolkodókig rendkívül sok ember felfogását megismerhettük a társadalomról, az egyénről, a történelemről, a civilizációról és még sok más mindenről, ám mindezek egymás ismerete nélkül nem igazán voltak elhelyezhetők számomra a tudás szövetében. Mindezzel együtt ki kell emelnem Karácsony András és Nagypál Szabolcs előadókat: az ő előadásaik mindennemű háttérismeret nélkül is követhetőek voltak. A szemináriumok viszont annál élvezetesebbek voltak: az oktatómentoromnál, Tóth Fruzsinál tanultam, aki Gulya Fruzsinával közösen tartotta a szemináriumokat, és amellett, hogy különböző szövegeket dolgoztunk fel, a tanáraink igyekeztek minden órát interaktívvá tenni, ami sokat segített a tanultak elmélyítésében. 

Ez volt a két fő újdonság, emellett még a Szaknyelvi alapozók és a Horvát-magyar jogtörténeti kollokvium jelent meg új elemként az órarendemben - az utóbbi megér egy külön bejegyzést, az előbbiről viszont mindenképp érdemes még itt beszélni. 

Ahogy azt korábban írtam, nagy lelkesen felvettem az Angol és a Francia szaknyelvi alapozót is, mondván, hogy mi baj történhetne - igen ám, viszont a tanulmányi osztály úgy gondolta, hogy jóból is megárt a sok, úgyhogy udvariasan megkért, hogy legyek kedves egyre szűkíteni az általam választott nyelvek sorát. Na ezt én sem hagytam annyiban: bár mindenféle előkövetelmény-nyavalya miatt a Franciát öleltem keblemre, megkérdeztem Kiss Esztert, az angoltanárnőt is, hogy ugyan nem járhatnék-e be csak úgy az óráira. S lőn :) Így tehát puszta lelkesedésből bejártam az angolórákra, amik szintén nagyon jó hangulatban teltek, és rendkívül sokait tanultam belőlük. Még egy prezentációt is csináltam a Nemzetközi Valutaalapról, ami azért volt rendkívül vicces, mert sem a Nemzetközi Valutaalapot, sem az angol nyelvet nem ismertem kellően ahhoz, hogy ezt normális körülmények között bevállaljam :D

A diavetítésem címlapja, még külön kerestem hozzá egy új sablont is! :D 

A másik nyelvem, a Francia valamivel "könnyebb" volt, mármint szerintem nem várt olyan szintű nyelvismeretet, mint az angol, de ezt én messze nem is bántam, tekintve, hogy azért a francia nyelvtudásom a félév folytán is olyan klasszikus népmesebelien működött: hol volt, hol nem volt... De mindezzel együtt örülök, hogy felvettem az órát, segített karbantartani, talán még egy kicsit fejleszteni a meglévő ismereteimet, terveim szerint jövőre is folytatni fogom ilyen irányú tanulmányaimat. 

Ezekkel a tárgyakkal táncolva telt tehát a második szemeszterem, s bár egyik sem volt könnyű, a maga nemében mindegyiket megszerettem, s a szorgalmi időszak végeztével reménykedve indultam neki a vizsgáknak. Ugyanakkor a szemeszter első fele nem csak a tanulásról szólt - a következő bejegyzést ennek fogom szentelni :) 

Kedves olvasó, ha valamilyen véleményed, javaslatod van a bejegyzéssel vagy a bloggal kapcsolatban, kérlek, írd meg hozzászólásban vagy üzenetben, minden észrevételt, gondolatot hálásan fogadok. Köszönöm, hogy elolvastad - Gyapotpihe

Kirepülés

Mi lehet a sorsa egy gólyának, ha egy nap arra ébred, hogy nincsen többé gólyafészek? És mit ér egy gólyafészek gólya nélkül? 

Furcsa volt ismét leülni ide a gép elé. Amikor rákattintottam az "Új bejegyzés" fülre, vele együtt meg kellett nyitnom egy korábbi posztot is, hogy valahogy visszaidézzem, hogyan is működik ez a blogolás mint olyan. Még most sem vagyok biztos benne, hogy jól csinálom, és amikor rányomok a "Közzététel" gombra, valami szép fog végül kikerülni az oldalra. De kezdjünk neki. 

Egy vallomással tartozom. Pár héttel ezelőtt, amikor éppen nagyban aggódtam a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra benyújtott pályázatom megalkotásának folyamatán, tehát amikor mást sem csináltam, mint olyan embereknek írtam hatalmas szívességeket kérő leveleket (például hogy igazoljanak valamit, amiben nem is voltam biztos, hogy egyáltalán valóban igaz), akiktől az eddigi közös múltunkból, vagy pontosabban inkább annak hiányából adódóan rendes körülmények között legfeljebb egy pillanat türelmet kértem volna, de inkább azt sem, valamilyen úton-módon kicsicseregték a madarak, hogy valaki érdeklődött a blogom felől - e blog felől. Teljes mértékben úgy reagáltam, ahogy az ilyenkor természetes: pánikrohamot kaptam, hogy atyaég, miket írtam én ide egyáltalán, egy tízes skálán mennyire sértem meg a névvel szerepeltetett oktatóim személyiségi jogait, kiket bánthattam meg és milyen változatos módon érhet mindebből adódóan bármilyen hátrány bárkit, illetve elhatároztam, hogy a legjobb lenne valahogy titkosítani/letörölni az egészet/porrá égetni és sóval felhinteni a nyomait. Aztán rájöttem, hogy annál, hogy van ez a blog, már csak az lenne furcsább, ha egyszerre (és valamilyen rejtélyes módon éppen ezután az érdeklődés után) hirtelen nem lenne, szóval vettem egy nagy levegőt, és hagytam, hogy a minden más miatt érzett aggodalmam (vagyogatott, éppen a vizsgaidőszakban jártunk) szépen lassan elnyomja az ebbélit. 

Viszont a blogkérdés csak nem hagyott nyugodni, mert hát mit van mit szépíteni a dolgot, az elmúlt fél évben a Gólyafészek felé sem néztem, ráadásul mire újra eljutottam idáig, hogy elé üljek, már megkezdtem az utamat a ki tudja, milyen titkokat tartogató másodév felé. Egy gólyafészek gólya nélkül, mondd, mit ér? 

Végül hosszas vívódás után arra jutottam, hogy mivel e blognak az volt a célja, hogy utat mutasson mindazoknak, akiket az egyetemi létbe dobnak, s fogalmuk sincs arról, hogy hogyan működik az ELTE ÁJK, voltaképpen azzal, hogy az első szemesztert közösen járhattuk végig, elérte célját és bevégezte rendeltetését. Szóval úgy határoztam, hogy bár nem rejtem el a blogot, és sóval sem hintem fel a helyét, itt az idő, hogy elbúcsúzzak, és az elkövetkező szemeszterekre útjára engedjem jelenlegi, majdani, s a nosztalgiából visszatekintő múltbéli gólyatársaimat. 

Aztán tegnap, amikor éppen azon töprengtem, hogy hogyan lehetne egy fél óra csendes magamba roskadást (esetleg pár könnycseppet) beilleszteni a napirendbe, mielőtt folytatom a dolgaimat (hosszú, ámde annál tanulságosabb történet, amelynek a lényege annyi, hogy szerintem magamhoz képest is hosszú és szívlélek-beleadós készülés után megpróbáltam előadni a horvátos beszédemet, és hát sajnos nem a tervek szerint alakult), az egyik horvátos évfolyamtársam a következő mondattal szólított meg: "Tudod, hogy híres vagy?" 

Spoiler alert: Nem, nem tudtam. Mint ahogy azt sem, hogy vannak emberek, akik tényleg olvassák ezt a blogot. Mármint, hogy olvassák. Így nézik a szöveget a szemükkel, aztán befogadják a látottakat, neadjisten talán még magukkal is visznek belőle valamit. Mi. Akkor már csak nem hagyhatom abba! 

Szóval, kedves olvasóim, itt vagyunk most. Egy fél év bepótolandóval, rengeteg érdekes és elbeszélésre váró kalanddal, egy laptoppal előttem és egy macskával az ölemben, és ami a legfontosabb, egy olyan posztban, ami mégsem a búcsúzásról szól. Ha kirepülök is a gólyafészekből, azt hiszem, nem fogom soha magam mögött hagyni a gólyaságot. Hiszen minden évben az egyetem új és új titkaira csodálkozhatok rá, a kezdeti lelkesedéssel, azzal, amellyel ezt a blogot kezdtem s azzal, amellyel elhatároztam, hogy folytatni fogom. Köszönöm nektek, kedves olvasóim, s ha talán örültök annak, hogy újra lesznek bejegyzések, a nevetekben is az évfolyamtársamnak, innen is. Most pedig előre - ezer kaland vár elbeszélésre! 

Kedves olvasó, ha valamilyen véleményed, javaslatod van a bejegyzéssel vagy a bloggal kapcsolatban, kérlek, írd meg hozzászólásban vagy üzenetben, minden észrevételt, gondolatot hálásan fogadok. Köszönöm, hogy elolvastad - Gyapotpihe