Szabaad? Egyetem! (nem szponzorált tartalom)

Hogy miért választottam a jogi egyetemet, annak nagyon kalandos és nagyon szép története van. Ha röviden és viccesen szeretném elmesélni, azt szoktam mondani, hogy egyszer hallottam egy nagyon érdekes előadást egy politológustól, viszont azt hittem rá, hogy jogász, ezért jöttem a jogra - vagyis ahogy mondani szokták, árnyékra vetődtem. A hosszabb történet ennél sokkal érdekesebb - bevezetésként csak annyit mondok, hogy meghatározó szerepet játszott benne a Középiskolások Szabadegyeteme. 

Igazi fényből.

*Szabadegyetemen - középiskolásként*

Hogy Ádámhoz és Évához térjünk vissza, tizedikes koromban egyre inkább érződni kezdett rajtam a közösség nyomása, hogy most már aztán ideje lenne eldöntenem, hogy merre szeretnék továbbtanulni (csak hogy éreztessem abszurditását: tizenhat éves leányzó hozzon meg egy olyan döntést, amely abban a helyzetben életre szólónak tűnik), és ugyan eleinte próbáltam egyébként teljesen jogosan megérvelni, hogy ráérek még ezzel foglalkozni, a kérdés megválaszolása elkerülhetetlennek bizonyult. 

A továbbtanulási pánikkal ugyanakkor párban járnak bizonyos dolgok: az egyik ilyen az Educatio kiállítás, amelyet valamelyik stadionban szoktak megrendezni évről évre, és ebben az a legjobb, hogy ilyenkor el lehet lógni egy pénteki tanítási napot, hogy meglátogassuk a különböző egyetemek standjait. Mivel a mi osztályfőnökünk nem szervezett közös kiruccanást ide, a barátnőimmel döntöttünk úgy, hogy akkor öntevékenyen odautazunk és ott majd bandába verődve mászkálunk egyik pontból a másikba. 

Mivel ekkor még magyarfaktosként meg voltam győződve róla, hogy magyar szakos leszek, hamar leszakadtam az egyébiránt közben amúgy is kettévált csapatról, hogy egy magyar szakos sráccal beszélgessek, és amikor e beszélgetés befejeződött, a hatalmas tömegben kétségbeesetten hívtam fel a barátnőimet, hogy mégis hol vannak. Ők pedig azt mondták, hogy találtak egy nagyon jó állomásos játékot egy meg nem nevezett (Erste) bank logója alatt, jöjjek én is - én pedig mentem, és ekkor találkoztam először a Középiskolások Szabadegyeteme szervezőivel. 

Három év után végre megtudtam, hogy ki volt közülük az, aki beszélt nekem a táborról
(csak arra emlékeztem, hogy egy srác a térképes állomáson) és akinek köszönhetem
ennek a fantasztikus utazásnak a kezdetét. Itt is köszi, KGYM! :) 

A kellemes állomásról állomásra vándorlás után egy szórólappal távoztam, amelyen a Középiskolások Szabadegyeteme nyári tábort ajánlották - nekünk, középiskolásoknak - azzal a szlogennel, hogy tapasztaljuk meg, mi várhat ránk az egyetemen. No, gondoltam, ezt nekem találták ki, és fél év elteltével már ott is voltam Horányban, a 2016-os Középiskolások Szabadegyetemén. 

Hogy mi is ez a tábor? 

A Középiskolások Szabadegyeteme egy nehezen meghatározható entitás a tér-idő kontinuumban, ugyanis egyszerre egy tábor és egy egyesület: értelemszerűen az egyesület az, amely a tábort szervezi. Amikor 2016-ban belecsöppentem ebbe a világba, az egyesület szakmai célja a pályaorientáció volt, azaz a középiskolás diákok segítése a pályaválasztásban, mégpedig egy olyan tábor tartásával, amelyben különböző egyetemek hallgatói tartanak a szakterületükhöz illeszkedő előadásokat, ezzel mutatva meg, hogy milyen témák várnak ránk az egyes egyetemeken. Sok más vonatkozásban is az egyetemi életet idézte a tábor: az előadások mellett szemináriumok is voltak, írtunk zárthelyi dolgozatokat, kaptunk jegyeket, volt indexfüzetünk és a végén diplomaosztónk is (tógában). Emellett pedig azért mégiscsak tábor maradt: volt tábortánc, színes póló, csapatok, akciókártyák, postaládás üzengetés, tábori újság, kisfilm és rengeteg közösségépítő játék - mindemellett pedig rengeteg szeretet, elfogadás, nevetés és őszinte nyitottság. Valami olyan, amit még sosem tapasztaltam korábban. 

Hatalmas élmény volt számomra a tábor, és ennek az egyik tényezője volt az, amellyel bevezettem a bejegyzést: az egyik szervező, Baranya Dani előadása a menekültkérdésről (ismét: 2016-ban járunk), aminek eredményeképpen eldöntöttem, hogy én márpedig joggal szeretnék foglalkozni. Ez különösen vicces volt abból a szempontból, hogy úgy mentem oda, hogy dramaturg leszek. 

Elmúlt a tábor és én 2017-ben újra az elsők között jelentkeztem, amikor meghirdették a következőt - hogy milyen sokat tud adni a Szabadegyetem, az is tükrözi, hogy végzősként mentem, tehát már nem a pályaorientációs támogatás hívogatott, hanem az érdekes előadások és a vicces közösségi programok mellett maga a nagyszerű közösség. Szigetszentmárton pedig ismét egy nagyszerű élmény volt, és tudtam, hogy nagyon szeretnék majd egyetemistaként szervezőnek jelentkezni. 

*Szabadegyetem - egyetemistaként*

Ami viszont a felvételit illette, nem voltam benne biztos, hogy sikerülni fog - és ekkor még rendkívül eufemisztikusan fogalmaztam. Hogy miért? Nos, ennek számos oka volt. Tavasszal hirdetett az egyesület felvételt. Előtte, a téli afteren beszélgettem valakivel, aki ebben az évben különösen fontos szerepet tölt be a Kösze életében, és a szavaiból messze nem azt olvastam ki, hogy tárt karokkal várnak mindannyiunkat. Szintén előtte volt a Bibó felvételi, amelyről bár nagyon szép bejegyzést írtam, azért még két hónap kellett, hogy fel tudjak állni belőle, és még ekkor is meg voltam győződve róla, hogy engem soha többé nem fognak felvenni sehova. Aztán amikor beadtam form formájában a jelentkezésemet, kiderült, hogy a Bibó épületében kerül megrendezésre a szóbeli forduló. Nem sokkal ezután jött a horvát kaland beharangozása, én pedig egyezséget kötöttem a felsőbb hatalmakkal, hogy odaadom egyebek mellett a szabadegyetemes szervezői mivoltomat cserébe azért, hogy Gosztonyi Gergely legyen a konzulensem. Éppen hazafelé sétáltam este a sötét és valószínűleg esőáztatta utcákon, amikor az egyik legjobb barátnőm, aki szintén jelentkezett, írt, hogy őt nem vették fel. Nos, ekkor egy mély levegővétel után megnyugvással nyitottam meg az e-mail fiókomat, tudván, hogy szép út volt, de itt véget ért. És akkor megláttam ezt az üzenetet. 

Próbaidős felvételt nyertem - akármit is jelentett ez - én pedig el sem hittem,
hogy amit olvasok, az a valóság. Nagyon örültem neki!

Ezt követően pedig tagja lettem a vonatkozó Facebook-csoportoknak, és ezzel kezdetét vette az események megállíthatatlan folyása. Éppen időben érkeztem ahhoz, hogy a tavaszi csapatépítőn részt vehessek - ez volt az a három napos kiruccanás az Ulpianus előtt -, ami nagyon jó volt, ugyanis korábban, táborozóként, nem igazán tudtam megismerkedni a szervezőkkel. Már a legelső nap nagyon jó élmény volt, hogy csak a saját magabizonytalanságom miatt éreztem, hogy zöldfülű vagyok, egyébiránt mindenben úgy kezeltek, mintha már három évszázada szervező lennék - tehát a szokásos szabadegyetemes szeretettel és nyitottsággal. 

A csapatépítő után pedig én is belekerültem a szervezés folyamatába, amely időnként délutáni megbeszélésekben csapódott le. Az egyesület új projektje volt egy másik tábor, amely a Szabadegyetem Plusz '18 nevet kapta, és egészen a tábor előtti hétig bizonytalan volt, hogy pontosan miről is fog szólni és hogyan fog felépülni - egyedül annyit tudtunk, hogy a már végzett, de egyetemet még nem kezdett diákoknak szeretnénk egy kezdőcsomagot adni, amit magukkal vihetnek az elkövetkezendő években - és ennek kialakításában, mivel lelkesedésem, mint azt tudjuk, határtalan, úgy döntöttem, hogy szeretnék aktívan részt venni. Aztán eljött a nyár és eljöttek a táborok is. 

A 2016-os tábor azért volt elmondhatatlan élmény számomra, mert valami teljesen újban volt részem - idén, hogy szervező voltam, ez ismét, hatványozottan jelentkezett. Egy csomó olyan dolgot csinálhattam, amelyet eddig nem: Tarthattam előadást, úgyhogy tartottam is rögtön kettőt (az egyiket az iszlám jog megjelenéséről Nagy-Britanniában, a másikat pedig arról, hogy a választásokat követően hogyan is lett a szavazatokból Országgyűlés és Kormány), és nagyon jó élmény volt, hogy rendkívül konstruktív és összességében kimondottan pozitív visszajelzéseket kaptam a táborozóktól. Részt vehettem a filmforgatáson: a szervezők minden évben készítenek a tábor utolsó estéjére egy kisfilmet, ez idén a Gyalog Galopp egyes jeleneteit értelmezte újra, be is ágyazom a linket! Vállalhattam szerepet az úgynevezett konspriációs játékban, amelyben különböző karakterek kihallgatásával kell a táborozóknak kitalálni, hogy ki lehetett a gyilkosság elkövetője - én boszorkány voltam és fel tudtam támasztani a halottat, rendkívül hangulatos volt! :D Vezethettem csoportot is, mi voltunk a Piros Katonák (a legjobb csoport természetesen), és ami a legjelentőségteljesebb élmény volt számomra: felvehettem a tógát a diplomaátadóra. Korábban soha nem gondoltam erre úgy, mint egy meghatározó és szimbolikus dologra, de amikor magam köré tekertem a direkt erre a célra hozott lepedőt, úgy éreztem, hogy igazán tagjává váltam valami fantasztikus dolognak, és talán tovább tudom adni mindazt, amit én kaptam az elmúlt két évben. 

És alig telt el pár nap, kezdődött is a Szabadegyetem Plusz. Ebben a táborban sokkal kevesebben voltunk, ezzel összhangban pedig az egésznek sokkal inkább tréningjellege volt. Ami egészen új tapasztalat volt számomra, hogy heti négyszer egy órában személyi tréner lehettem, emellett pedig egy csomó egyéb dologban vehettem részt, és ugyan csak négy nap volt a tábor, ha lehet, még erősebben éreztem a Szabadegyetem flow élményét, mint akár a legelső táboromban. Fantasztikus volt, kétségtelenül a legjobb élményem a nyáron (pedig azért valljuk be, számtalan nagyszerű élményben volt részem!). 

Mindenkinek tudom ajánlani, hogy jelentkezzen a szervezői csapatba, vagy ha még nem egyetemista, menjen el a táborokba. A Szabadegyetem egy varázslatos sziget. Hogy mit szeretek benne? Nehéz elmondani, félek, hogy ha megpróbálom, a szavak üresen csengenek majd, nem is lehet ezt igazán bemutatni, csak megtapasztalni. Szeretem azért, mert a kortársaim között beszélhetek olyan dolgokról, amelyek érdekelnek. Szeretem azért, mert itt ébredtem rá, hogy ami foglalkoztat, a hivatásom is lehet. Szeretem azért, mert rengeteget tanulok és rengeteg kiváló embert ismerhetek meg. Szeretem azért, mert bárki vagyok, itt önmagam lehetek, és ha este nagy félelemmel elmondok valamit, tudom, hogy másnap reggel ugyanolyan szívesen fogadnak. Szeretem azért, mert olyan dolgokra nyújt lehetőséget, amelyeket másképpen nem tudnék csinálni. Szeretem azért, mert segít, és szeretem azért, mert általa talán én is segíthetek. 

Ha elmondani nem is tudom, megpróbálom megmutatni: a második tábor után úgy jöttem haza, hogy tele voltam szeretettel, és amikor pár nap múlva meghallottam egy dalt, tudtam, hogy nekem csinálnom kell egy videót. Tudni kell, hogy én még soha nem vágtam videót - ennek mi sem szebb bizonyítéka, mint hogy egy olyan dalt választottam, amely extraszuperjogvédett, tehát a YouTube-ra nem tölthető fel vele tartalom. Viszont úgy látom, hogy a Blogger elég kalóz ahhoz, hogy ezt kijátsszam, így tehát meg tudom mutatni: nekem ez a Szabadegyetem. 

És ugyan a két tábor volt a legnagyobb élmény mind az én, mind a Kösze nyarában, azért a programok még nem értek véget: tartottunk táborértékelést majd nagy közös nyári aftert, ahol megmásztuk a Gellért-hegyet és egészen reggelig játszottunk egy One Night nevű játékot, volt gazdistábi megbeszélés és egy shakespeare-i csapatépítő-szervezés, Gábor (https://letsdosthg.blog.hu/), a tábori újság megálmodója és főszerkesztője átadta nekem a stafétabotot és útnak indítottuk az évközi Köszéleti Magazint... Ábel, a tábor másik főszervezője írt, hogy a szervezői megbízatásom immár véglegessé vált. Én pedig rendeltem Köszés pulcsit. Rózsaszínt. Mert kit érdekel, ha koszos lesz, nekem a szívem a Szabadegyetemen van. 

Kedves olvasó, ha valamilyen véleményed, javaslatod van a bejegyzéssel vagy a bloggal kapcsolatban, kérlek, írd meg hozzászólásban vagy üzenetben, minden észrevételt, gondolatot hálásan fogadok. Köszönöm, hogy elolvastad - Gyapotpihe