Jót s jól

Ebben áll a nagy titok, mondta Kazinczy. Most, hogy már nem csak fél lábbal vagyok az egyetemi létben, úgy látom, hogy ez a bölcsesség, bármennyire is rejti magában az igazság alapjait, nem is kissé leegyszerűsítő: a nagy titok abban áll, hogy rájöjjünk, mi az a jó, és hogyan is lehet azt jól csinálni. 

Való igaz, hogy nagyon régóta nem írtam, és ezért elnézést kérek - halovány kifogás, hogy sok dolgom volt, de őszintén mondhatom, hogy nem lustálkodásból kerültem el a blogot. Most egy kicsit tétován is ülök itt, nem tudván, hogy honnan kezdjem az elmúlt közel egy hónap elbeszélését, de mivel az időrendet, nagy bánatomra, nem hiszem, hogy tudnám tartani, arra gondoltam, hogy inkább témák szerint csoportosítom élményeimet.

Azt ugyanis előre kell bocsátanom, hogy gimis pályafutásom vége olykor voltak nagyszerű és újszerű élményeim, amelyek aztán bearanyozták az egész hónapomat - itt az egyetemen viszont minden nap képes akkora többletet adni energia terén, hogy úgy érzem, napról napra újjászületek. És bármennyire is nagy szavak ezek, valóban ilyen érzésem van: minden nap történik valami, ami eddig csak ritkán tapasztalt mélységű érzelmeket vált ki belőlem, alapjaiban ingatja meg a nézeteimet egyes kérdésekről, vagy olyan dolgokra világít rá, amelyeket már régóta szemléltem, csak most értve meg, hogy értetlenül. Egyszóval, akármennyire hangzik furcsán, azt kell mondanom, hogy szinte szerelmes vagyok az egyetembe. 

*A tanulás varázsa*

Róma-kaland a kari könyvtárban

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell baromi sokat tanulni - és jelen esetben tudatosan használtam ezt a "motivált" szót, lévén, hogy ki szeretném hangsúlyozni, hogy ez már tényleg egy új szint. Mondanám, hogy már eljutottam oda, hogy nem is aggódom azon, hogy nem tudok mindent megtanulni, de ez azért nem lenne igaz - azzal viszont kétségkívül szembesülnöm kellett, hogy feldolgozhatatlanul sok a tanulnivaló. A korábbi taktikám, miszerint óráról órára tanulok, sajnos kivitelezhetetlen, mégpedig egyszerű időszámítási okokból: egyszerűen nem áll a rendelkezésemre annyi óra, amennyire szükség lenne ehhez. Ám ennek ellenére mondhatom, hogy szívvel-lélekkel tanulok, és küzdök a tudás megszerzéséért. 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint ez a hét, amikor sor került az első és a második valódi, komoly ZH-nkra. (Fun fact: a ZH zárthelyi dolgozatot jelent.) Azért használom a "valódi" és a "komoly" jelzőt, mert a legelsőt már múlt héten megírtuk, mégpedig Jogi alaptanból, ám ez nem volt akkora kihívás, hogy aggódjak is miatta. 

A jogi alaptanról, és úgy egyáltalán Fekete Balázsról azt kell tudni, hogy szerintem méltatlanul alulértékelik. Mind a tárgy jelentősége, mind a tanár úr műveltsége kiemelkedő szerintem, és pontosan ezek az előadások kellenek ahhoz, hogy magunkban lelkileg is helyére tudjuk tenni a jogot magát. Volt egy mélypont az életemben, még a hónap elején, amikor teljesen kiborultam azon, hogy lényegében azt sem tudom, hogy mi az, ami miatt aggódom: nem értettem, hogy hogyan tudnék ilyen sok dolgot megtanulni, voltak konkrét, tanagyaggal kapcsolatos fehér foltok is, de a legrosszabb az volt, hogy azt sem értettem, hogy ezt miért csinálom - miért működik a jogrendszer, mi az alapja, honnan származik a jog hatalma, hogyan képes működtetni a társadalmat az igazság tudata nélkül, és még sorolhatnám. 

Az előadásra, amit említettem, úgy ültem be, hogy utána megpróbálom valami szedett-vedett módon megkérdezni ezen kétségeimről tanár urat, és még szükség sem volt rá, ugyanis az előadás, ha nem is válaszolta meg minden kérdéseimet, mégis valahogy megnyugtatott. Arról volt szó, hogy hogyan működnek az ügyvédek egy tárgyaláson, hogyan közelítik egymáshoz az igazságukat, és ugyan én ezt nem tudom elmondani úgy, ahogy ő tette, de higgyétek el, pont erre volt szükségem. Óra után meg is köszöntem tanár úrnak az előadást, ami váratlanul érte, de ennek ellenére örülök, hogy megtettem. Az ez után következő előadáson írtuk a ZH-t, ami egy érvelő fogalmazás volt, úgyhogy magyarfaktos gyökereimre alapozva nem is aggódtam miatta: arról kellett érvelnünk, hogy vajon mechanikus-e a jogalkalmazás folyamata. 

Woooow! 

Az ezt követő Róma-ZH-t már messze nem viseltem ilyen jól. Most hétfőn írtuk a történeti részből, és bizony elég nagy kihívás volt számomra, hogy hogyan készüljek fel belőle. Sikeresen kijegyzeteltem a tankönyvet, de ettől sajnos még nem szállt a fejembe a tudás, szóval egész hétvégén, hajnalba ívelően tanultam, de végül hétfőn ötöst kaptam a dolgozatomra! Tanár úr hamar letörte a csoport lelkesedését azzal, hogy szerinte ez egy egyketted szintű ZH volt, de sebaj, a lényeg, hogy elégedett lehetek a teljesítményemmel. :D 

Persze még mielőtt a szabadság illúziójába ringattam volna magam, szerdán MÁJT-ból is írtunk, amely nevezetes eseményt ismét egy hajnali háromig tartó tanulás előzött meg. Ennek az eredményét ugyan nem tudom még, de tekintve, hogy csak egy estém volt felkészülni rá, nagy örömömre szolgált, hogy a dolgozatkérdésekben be tudtam azonosítani a tananyagot, így tehát szép reményekkel tekintek a kiosztása felé. 

*Tárgyaim bűvöletében* 

Azt hiszem, egy pár szót érdemes szólnom a tantárgyaimról, és a hozzájuk főződő érzelmeimről is szólnom most, hogy már egy kicsit közelebb kerültem mindhez. 

Római jog: Mi mással kezdeném, mint ami az ómega s az alfa: azt hiszem, soha nem látott szintre jutottam a tanulásában, ugyanis az eheti előadást már nem azért tartottam érdekesnek, mert tudatosan érdekesnek szerettem volna tartani, hanem azért, mert érdekesnek találtam! És ennek alapját képezte az, amit már korábban is említettem: Siklósi tanár úr csillogó tekintete, ahogy a méhmagzat római kori jogállásáról és jogairól beszélt. Ültem az előadáson, és szabályosan elfelejtettem, hogy "iskolában" vagyok, tényleg olyan volt, mintha a világ rejtett titkaiba nyertem volna beavatást egy pillanatra. Nem is tudom szavakba önteni, elképesztő élmény volt felülemelkedni a klasszikus oktatási szintű érdeklődésen. 

Emellett elképesztően szerencsésnek tartom magam, hogy a két legkiválóbb tanártól tanulhatok. A repetitóriumok, ugyan ütköznek a MÁJT TDK előadásokkal, ami nagyon szomorú, mindig feldobnak: a szerda kétségtelenül a legjobb napom az egész héten. Először is, miután Siklósi tanár úr lefekteti az alapokat az előadásokon, Földi professzor olyan történeteket sző köréjük, amely megmutatja, hogy ezek nem száraz adatok és tények, hanem ugyanúgy emberek által megfogalmazott gondolatok, akiknek a maguk gyarlósága sokkal közelebb hozza tanaikat a mi életünkhöz, mint hinnénk. Más részről pedig ezek az órák mindig elképesztő jó hangulatban telnek: egyrészt kezdek összebarátkozni a levelezőkkel, másrészt professzor úrnak is gyakran vannak tréfás megnyilvánulásai. 

Anekdota time: Hol vannak a glosszátorok?
Mikor professzor úr feltette ezt a kérdést, fel voltam rá készülve, hogy a választ az alábbi kettő valamelyike lesz:
a) Bolognában, vagy b) a 11. században. Nos, ehelyett professzor úr nagy lapozott egyet a diában, majd
nagy boldogan felkiáltott a "bolognai glosszátor iskola" feliratra mutatva a kurzorral: Itt vannak!

Bónusz meglepetés: a professzor úr nyugtázta a létezésemet! Mégpedig két alkalommal is! Először az eheti repetitóriumon, amikor feltett egy kérdést, majd rám és egy mellettem ülő barátnőmre nézett, és ezt mondta: "Tudja esetleg valaki? Az elő sorban ülők biztosan szorgalmasak" majd pedig óra után, amikor mint beszélgettem ugyanezen lánnyal, miután kilépett az épületből, köszönt nekünk! Mármint: ő köszönt nekünk! Ez igazán nagy dolog! 

MÁJT: A másik varázslat ezen az egyetemen. Hihetetlen meglátni mindazt, amit nem tanultunk töriből, és ami által máris folyamatában látjuk a történelmünket, nem pedig csak egymás után következő, látszólag random események sorozataként. Gosztonyi Gergely a szemináriumvezetőnk, ráadásul az utóbbi időben két nagyelőadást is tartott, és ismét el kell mondanom, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy hozzá kerültem. Elképesztő a stílusa, és a legváltozatosabb formákban szórakoztat minket, például ilyen elemeket építve az előadásába: "II. Ulászló szélütést kapott, ennek következtében az alábbi fonémával tudta irányítani az országot: ööö, ööö, ööö." De ami igazán fontos, hogy amellett, hogy jól szórakozunk, szerintem tényleg lehetőséget ad arra, hogy meglássuk, mi is a helyzet valójában. Volt egy elejtett megjegyzése, amit fel is írtam: a Károlyi Mihály szobrát leöntő tiltakozásra reflektált, miután elmondta, hogy egyébként ő adott a nőknek választójogot: "A magyar történelem sokkal bonyolultabb néhány doboz vörös festéknél." Úgy gondolom, hogy ha csak ezt az egy gondolatot vinnénk tovább az egyetemről, már többek lennénk.

Jogi adatbázisok kezelése: Én még órákon nem nevettem ennyit, mint amennyit ezeken szoktam. Nyilván az is közrejátszik, hogy csütörtök este már nem vagyok szellemi frissességem magaslatán, de amikor tanár úr például kivetít egy törvényt a megváltozott testalkatú emberek öltözködésének szabályozásáról, azt hiszem, az mindent visz. 

Alkotmányjog: Azt hiszem, a szemináriumok azok, amik közelebb kerültek hozzám, és persze ebben az is nagy szerepet játszik, hogy a tanárunk, Mécs János megjegyezte a nevemet. Mármint komolyan! Ezzel a nevemet tudó tanárok száma immár három! :O Ezen kívül jogesetet is oldunk meg, ami kifejezetten érdekes szerintem, ráadásul mindig okosnak érzem magam, mivel az órai aktivitást csütörtök este hattól már mérsékelt, én pedig mindig törekszem a feltett kérdések megválaszolására. 

Jogi latin nyelv: Bevallom őszintén, egy kicsit megbántam, hogy ennyire ragaszkodtam ehhez a tárgyhoz... Kiderült, hogy azért kell tanulni, ráadásul a tanár úr is mindig olyan szomorú. Annyira sajnálom :( De az órák biztosan hasznosak lesznek majd! 

Közgazdaságtan: Hihetetlen, de ez is érdekes. Mind a főelőadónk, Steiger Judit, mind a szemináriumvezetőnk, Kelemen Katalin nagyon jól magyaráz, úgyhogy ezt az első (és többszöri) ránézésre (is) nehéz tantárgyat élvezni szoktam! Öröm, hogy ezt elsősorban érteni kell, nem regényeket megtanulni, ráadásul a szemináriumok mindig kifejezetten viccesek, Kelemen Katalin előadói stílusa Gosztonyi Gergelyéhez hasonlít számomra. 

Társadalomtudományi alapozó: Ennek a tárgynak a varázsa csak részben rejlik az olvasmány értelmezésében: számomra sokkal többet tesz hozzá az, akikkel beszélgetünk. Ugye a témánk az előítélet, és a csoportba jár egy mozgássérült fiú és egy szíriai lány is. Különösen érdekes őket hallgatni, pláne korunk és országunk politikai viszonyai között. 

Bíráskodás eltérő jogi kultúrákban: Juhász Zoltán tanár úr nagyon mókás: egyszer például majdnem elmondta, hogy aznap milyen beszélgetést folytatott a miniszterelnökkel, aztán az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy aláírattak vele egy titoktartási szerződést. Az órák pedig érdekesek, aktuális kérdéseket elemzünk (például a halálbüntetést, a szekularizációt, az iszlám jogot vagy a kényszervallatást), és jó dolog ezekkel a valós problémákkal foglalkozni. 

*Kibújva a dobozból*

A "think outside the box" angol mondást nemcsak hogy nem tudom igazán lefordítani, hanem még az is kétséges, hogy egyáltalán találó cím-e további gondolataimnak, de valahogy annyira megtetszett, hogy csak maradok ennél :D Ugyanis bármennyire is sok dolog történik velem az egyetemen, azért, magam meglepetésére, de csinálok dolgokat kívüle is - bár azért javarészt általa vagy hozzá kapcsolódóan.

Az első, hogy elmentem a Fővárosi Nagycikuszba. Különös volt, ugyanis csöpp gyermek korom óta nem jártam ott. Viszont ez egy különleges alkalom volt, ugyanis az ELTE gólyái ingyen megtekinthették a Rómeó és Júlia előadásukat, és úgy gondoltam, hogy rám fér egy kis kikapcsolódás. Maga az előadás artisták produkciója volt, így a történet ismerete nemcsak ajánlott, hanem egyenesen elengedhetetlen volt az élvezetéhez, viszont így nekem nagyon tetszett. Egészen kicsi korom óta nem sírtam a Rómeó és Júlián, most viszont nagyon közel álltam hozzá. 

Rómeó és Júlia a Fővárosi Nagycirkuszban

Az előadás után pedig nagy boldogan bementem a Közvágóhídnál lévő Tescóba, hogy vegyek egy boros tasakot, ugyanis nagy nap volt a hétfő: Siklósi tanár úr születésnapja! A csoportunk két tagjának ötlete alapján, és mivel annyiszor említette a tanár úr is, kitaláltuk, hogy adunk neki egy bort. Sokáig teljesen mélyponton voltam emiatt, hogy nehogy azt higgye, hogy kis aljas egyedek vagyunk, akik csak a vizsga miatt teszik, de aztán beszéltem az egyik ötletgazdával, és ez megnyugtatott (pontosabban csak még inkább elszomorított, hogy ne már, hogy egy kedves emberi gesztus miatt félek). Így végül aztán teljes erőbedobással láttunk neki a feladatnak: összedobtuk a pénzt, majd szépen felírtuk a henger alakú bortartóra latinul, hogy boldog születésnapot (Felix dies natalis Tibi!). 

Olyannyira lelkes voltam, hogy még a táblára is felvéstem eme szavakat, ráadásul gyertyát és csillagokat is rajzoltunk, és éppen sikerült befejezni kezdés előtt - bár sietségünk utóbb feleslegesnek bizonyult, mivel tanár úr egy csomót késett. Sebaj. Viszont amikor megjött, nagyon meglepődött! Nem is tudnék egy érzelmet mondani, ami tükröződött az arcán, de azt hiszem, leszek annyira merész, hogy azt mondjam, szeretettel viszonyult hozzánk. Megköszönte, és ahogy ült, mellette a vörös ajándéktáskával, háttérben a gyertyával és a csillagokkal, ebben az egészen szeretetteljes légkörben, hirtelen igazán karácsonyi hangulatom támadt. 

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam lefotózni a táblát, de kárpótlásul itt a kép a borról: nem olyan művészi, de emléknek szerintem jó lesz. 

És ha már a Róma szemináriumnál tartunk: megtartottam az első előadásomat is! Hamza professzor könyvét választottam (Jogösszehasonlítás és az antik jogrendszerek), és nagyon izgultam. Már a jegyzeteim készítésekor is szabályosan remegtem, és ez megmaradt akkorra is, amikor magamban mondtam el gyakorlásképpen az előadást. Nagyon törekedtem rá, hogy élményszerűvé tegyem, merítve Siklósi tanár úr csillogószem-technikájából és Gosztonyi Gergely előadási módszereiből, és bár messze nem mondhatom, hogy a nyomukba értem, de igyekeztem kihozni mind magamból, mind a témából a tőlem telhető legtöbbet. Mikor kiálltam a csoporttársaim elé, messze nem volt annyira ijesztő, mint amire számítottam, persze ebben az is közrejátszott, hogy direkt nem néztem egy pillanatra sem tanár úr irányába - ennek ellenére azért egy pillanatra kihagyott a szívem, amikor azt mondta, hogy "bocsánat, hogy beleszól, csak nagyon szereti ezt a témát". Aztán szerencsére sikerült viszonylag kevés remegéssel és nyelvbotlással abszolválnom a feladatot, és ekkor - a tanár úr megdicsért! Mármint megdicsért! Azt mondta, hogy jó az előadói stílusom, és hogy ő, elsőéves korában nem biztos, hogy ilyen jól meg tudta volna ragadni ennek a nehéz témának a lényegét! Elképesztő élmény volt, el sem hittem, és hazaérve fel is írtam, hogy a későbbiekben meríthessek ebből, ha elveszíteném a hitemet bármiben.

Nem is bírom ezt a feszültséget és ezeket a nagy szavakat, úgyhogy gyorsan evezzünk is tovább könnyedebb vizekre: részt vettem életem első Glamour-napok akcióján, ami szerintem egyben az utolsó is volt... Nem mondhatom, hogy jól viseltem a hatalmas embertömeget, arról nem is beszélve, hogy végig a nyakamon ült a bűntudat és a feszültség, hogy ehelyett otthon kéne tanulnom. De amiért mégis megemlítem, az az, hogy ekkor vásároltuk meg életem első magas sarkú csizmáját. Az elkövetkezendő napokban nagyon igyekeztem valahogy normálisan járni benne, de még nem állítanám, hogy avatott szakértője lennék a dolognak. :D Emellett három év keresés után végre találtunk nekem télikabátot is, ami szintén egészen meglepő fordulat volt, valamint felvásároltam a Rossmann összes olcsó karácsonyi képeslapját, valamint vettem mindent, amire szükségem lesz a tanuláshoz: oldalszéli matricát, színes filcet, valamint annyi illatos és illattalan gyertyát, amennyit csak találtam viszonylag olcsón.

Ami pedig a legfontosabb: elkezdtem az utamat a Bibó szakkollégium felé. Magam legnagyobb meglepetésére is, de sikerrel vettem az eddigi akadályokat, és bár ez önmagában semmit nem jelent, holnap indulok a felvételi táborba - erről viszont majd külön posztban szeretnék írni, ha visszajöttem. Mindenesetre drukkoljatok, nagyon izgulok!!