Nos, örömmel jelenthetem, hogy egyik sem! Sem a kezemet nem bántja görcs, sem meg nem haltam (bár voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, hogy épp csak egy hajszál választ el tőle) - hogy miért nem írtam mégis, annak az okát, ha egy szóban kellene ismertetnem, ez lenne: ÁJK. Nincs jobb mentségem, mint az, amit segítségül hívva már ezidáig is szabadkoztam: minden időmet elvette az egyetem, sőt, még többet is. Okkal merülhet fel bennetek a kérdés, kedves olvasók: hogyan vehetett el több időt az egyetem, mint amennyi a rendelkezésemre állt? Nos, én is épp ezt kérdeztem az egyetemtől, mire azt a választ adta nekem metakommunikatíve, hogy "egyszerűen csak megteszem". És megtette. Az elmúlt hónapokban napi 36 órám telt az egyetemmel kapcsolatos dolgokkal, és olyan szép lenne azt írni, hogy minden percét élveztem - az igazság viszont az, hogy volt olyan, amikor a hajamat téptem, és kétségbeesetten hisztiztem - még szerencse, hogy ilyenkor nem volt senki otthon, hogy lássa. De ez már az utolsó vizsgám előtti utolsó este volt - idáig is el kellett jutnunk valahogy.
Visszatérve a vizsgaidőszak különös varázzsal bíró rejtelmes dzsungeléből, azt a célt tűztem ki magam elé, hogy beszámolok mindarról, ami az elmúlt hónapokban történt velem - legyen az tanulás, szórakozás, harc, szorgalmi vagy vizsgaidőszak: egyszóval bemutatom azt az utat, amelyet volt szerencsém végigjárni, és amelyen, te jó ég, hogy mennyit épültem! Kövess, kedves olvasó! :)
*Nyolc óra pihenés*
Nem, sajnos ez az alcím nem arra utal, hogy még az elmúlt hónapok hajtásában is törekedtem arra, hogy meglegyen a napi nyolc óra alvásom - ugyanakkor Istennek hála nem csak szigorú értelemben vett tanulásból álltak ezek a hetek, különös tekintettel az előző bejegyzésemet követő rövid időszakra, ugyanis ekkor került megrendezésre a gólyabálunk!
 |
| ELTE ÁJK Gólyabál 2017 |
Igen, ez a nap különleges volt, mégpedig nemcsak azért, mert mintegy hangolódásképpen még aznap reggel megírtam életem első Közgazdaságtan zárthelyijét a tankönyv 150 oldalából, hanem azért is, mert e nap történt először az, hogy elmentem egy buliba, mármint egy buli-buliba, ahol jól is éreztem magam, sőt!
Nagy nap volt november kilencedike azért is, mert ezen a napon vetettük le szimbolikusan a tojáshéjat a fenekünkről, s váltunk gólyából az egyetem komoly, megfontolt, elsőéves polgárává - vagy valami ilyesmi. Mindenesetre fontos nap volt ez, úgyhogy a csoportunkkal el is mentünk megünnepelni (hála Mécs Jánosnak, aki nem tartotta meg közvetlenül előtte az Alkotmányjog gyakorlatunkat, erre volt is lehetőségünk), mégpedig egy közös étkezéssel. Nos, ennek megvoltak a maga előnyei és hátrányai. Az előnyeit, mint a közösségépítő és szórakoztató mivoltát azt hiszem, nem kell firtatnom, de úgy érzem, mindenképpen érdemes pár szót szólnom a hátrányairól: arról a körülbelül egy tonna ételről, amelyet fejenként tálaltak számunkra. Nem viccelek, már a leves után úgy éreztem, hogy ha még egy falatot kell ennem, akkor elérkezik a vég, és ez még csak a kezdet volt - csoda, hogy magán a bálon tudtam gurulástól különböző mozdulatokat produkálni.
A következő kihívás ezután következett: mindenképpen szerettem volna látni a tanári zenekart, amelyet már korábban is említettem, s amelyben Siklósi Iván tanár úr is játszani ígérkezett, úgyhogy, hogy biztosan odaérjünk, meggyőztem egy barátnőmet, hogy induljunk el közösen valamivel korábban a közös étkezésről-dohányzásról. Nos, ez utóbb kiderült, hogy kevéssé bizonyult jó ötletnek, lévén, hogy egyikünk sem volt kellően járatos Budapesten, és csak annyi támpontunk volt, hogy az úgynevezett Gömbaulához kell eljutnunk. Villamosra is pattantunk, mentünk X megállót, majd leszálltunk, és segítséget kértünk a járókelőktől, hogy most merre tovább. Azt a javaslatot kaptuk, hogy menjünk vissza egy megállót, onnan könnyebb odajutni - így is tettünk, majd leszállva azt a tanácsot adták nekünk, hogy menjünk mégis előre egy megállót, onnan biztosabb az út. Igen, ezt még eljátszottuk párszor, mire eszünkbe jutott végül felhívni az egyik kedves mentorunkat, aki megmentőnkként egészen a bejáratig vezetett minket. Ott aztán már csak a ruhatárig vezető kellemes sort kellett kiállni, és meg is kezdődhetett a bál - számunkra is.
Bizonyára ismételten csak valamilyen angyali csodának köszönhetően a kellemes talán egy órás késésünkkel együtt, a várttal ellentétben nem maradtunk le a zenekarról, sőt, a produkció teljes egészét volt szerencsénk meghallgatni! Nos, annak ellenére, hogy nem vagyok nagy rajongója és szakértője a rockzene klasszikusainak, kifejezetten jól éreztem magam, különösen akkor, amikor olyan számokat játszottak, amelyeket valahogy ismerem is. Egészen elképesztő volt, bár szerintem a lelkesedésem nyolcvan százalékát az abbéli boldogság tette ki, hogy "odanézzenek, ezek a tanáraink, akik milyen lazák és jófejek!" Mindenesetre így vagy úgy, de szuper volt, olyannyira, hogy az utánakövetkező zenésblokkban még táncoltam is - igen, ez úgy tűnik, mintha nem lenne nagy dolog, de higgyetek nekem, nagy dolog.
Itt kell mindenképpen megemlítenem még valamit: olyannyira jól éreztem magam a koncerten, hogy arra jutottam, hogy ezt meg kell örökítenem: készítettem is egy képet, ami meglepően jól sikerült a körülményekhez képest, úgyhogy miután olyan két napig elemeztem a helyzetet, végül összeszedtem a bátorságomat, és elküldtem Siklósi Iván tanár úrnak, természetesen hosszú és körülményes szabadkozást mellékelve. Pár üzenetváltás után pedig egyszerre ezzel találkoztam szembe Facebookon:
 |
| Mármint... Még a nevem is ott van!... |
Nos, miután tanár úr az első óránkat azzal kezdte, hogy nem valószínű, hogy meg fogja jegyezni a nevünket, képzelhetitek a nagy örömömet, amikor a Gólyabált és e neves történést követően a nevemen szólítva köszönt! És szintúgy képzelhetitek, milyen érzés volt, amikor sikerült mindezek után hármast írnom az aznapi zárthelyin. Igen, voltam annyira elborult, hogy a következő órán kijavítsam.
* Karod erős, szíved emelkedett - végtelen a tér, amely munkára hív *
Nos igen, már alapból a Bibó-felvételi eredményének fényében megkérdőjeleztem mindent, amit korábban gondoltam magamról, különös tekintettel arra, hogy mennyiben vagyok képes teljesíteni az elém ugró elkövetkező akadályokat, valamin, hogy mennyire vagyok egyáltalán valaki - márpedig ezen bánkódni igazán nem lett volna időm, ugyanis a gólyabált követően a naptáramban már más sem szerepelt, csak öt héten keresztól lényegében minden napra egy zárthelyi (ha pedig valamilyen okból kifolyólag egy nap nem írtunk volna, akkor sem kellett aggódnom, ugyanis bepótolhattam a kimaradt élményt egy másik napon, amikor ezáltal kettő, vagy akár három dolgozat várt rám).
Az ezekre való felkészülés egyébként talán szokatlan módon, de számomra egészen élvezetes volt: olyan dolgokról tanulni, sőt, olyan dolgokat megérteni, amelyeket eddig csak kíváncsian, olykor pedig egyenesen unottan szemléltem, egészen különleges volt. Minden tantárgyban volt valami egyedülálló, azért év végére mindegyiket megszeretettem - nem kis megnyugvásomra szolgál, hogy a legtöbbtől nem kell búcsút vennünk, hanem a második szemeszterben folytathatjuk X tantárgy II. néven. :D
A Római jog ugyebár nagy projektem volt az egész szorgalmi időszakban: kijegyzetelni, megtanulni, és lehetőség szerint megszeretni, ez volt a három igazságom. A kijegyzetelés csak rajtam állt, a megtanuláshoz pedig megadta Siklósi tanár úr a legjobb tanulásmódszertani tippet ("le kell ülni és meg kell tanulni"), úgyhogy a megszeretés volt a legérdekesebb kaland ezekben a hetekben. Abból az alapvető igazságból kiindulva, hogy minél több időt töltünk egy dologgal, annál nagyobb eséllyel szeretjük meg, arra jutottam, hogy akkor fokozzuk a maximumra az ezzel technikailag tölthető időt, és eldöntöttem, hogy bejárok kéthetente szombatonként a levelezősöknek Földi professzor által tartott maratoni előadásokra. Emellett pedig szívvel-lélekkel részt vettem a szeminárium munkában, ahol, mikorra már megszereztük a kellő (vagy legalábbis használható mennyiségű) tudást, elkezdtünk jogeseteket megoldani. Az első rögtön kevéssé volt jó élmény, ugyanis sehogy sem sikerült megértenem a megoldást, de amikor óra után a tanár úr orra alá toltam a tankönyvet és elmondtam a kétségeimet, elismerte azok relevanciáját, és a professzor úrhoz irányított a kérdés tisztázására.
Ezt követte a repetitóriumos pályafutásom egyik legjobb élménye: óra után egy barátnőmmel megkérdeztük a professzor urat, aki először egy honlapot ajánlott, ahol meg tudjuk nézni a megoldást, aztán pedig, őszinte érdeklődésünket látva, felajánlotta, hogy nézzük meg közösen! Külön visszakapcsolta a terem számítógépét, hogy ezt megtegyük! Végül rájöttünk egy lehetséges megoldásra, de ami igazán jó volt, a professzor úr - merész leszek - mintha örült volna az érdeklődésünknek! Innentől kezdve bevett szokásommá vált, hogy a kérdéseimet, hogy senkit se kergessek ki a világból, megosszam a három oktatónk között: Siklósi Iván - szeminárium; Földi professzor - repetitórium (rendszerint valami elborult apróbetűs kérdés); Sándor István (a dologi jogos nagyelőadónk) - előadások után. Így szerintem egészen rendben ment a dolog. :D
A Római jog örök versenytársa érdeklődésben és szeretetben az egész szorgalmi időszakban a Magyar alkotmánytörténet volt. Őszintén szólva az egyetlen racionális magyarázat arra, hogy miért szerettem ezt a tárgyat, az csak az lehet, hogy az előadásokon valamiféle varázslatnak lehettem szemtanúja. Mármint - wow! Bejön példának okáért Gosztonyi Gergely azzal a feltett szándékkal, hogy ő most az Erdélyi Fejedelemségről fog beszélni nekünk (ez most így első hallásra mégis mennyire tűnik izgalmasnak?), aztán eltelik három perc, és csillogó szemmel figyel az egész terem. Ugyanígy, a tanszék számos más elképesztő oktatóját volt szerencsénk hallani, és ha a kis középszintű történelmi ismereteimből kifolyólag még csak be sem tudtam lőni, hogy úgy körülbelül miről is lehet szó, az előadásuknak köszönhetően vagy rögtön megértettem, vagy ha idáig csak otthon jutottam is el, egyedülállóan jól éreztem magam.
Az ezekre való felkészülés egyébként talán szokatlan módon, de számomra egészen élvezetes volt: olyan dolgokról tanulni, sőt, olyan dolgokat megérteni, amelyeket eddig csak kíváncsian, olykor pedig egyenesen unottan szemléltem, egészen különleges volt. Minden tantárgyban volt valami egyedülálló, azért év végére mindegyiket megszeretettem - nem kis megnyugvásomra szolgál, hogy a legtöbbtől nem kell búcsút vennünk, hanem a második szemeszterben folytathatjuk X tantárgy II. néven. :D
A Római jog ugyebár nagy projektem volt az egész szorgalmi időszakban: kijegyzetelni, megtanulni, és lehetőség szerint megszeretni, ez volt a három igazságom. A kijegyzetelés csak rajtam állt, a megtanuláshoz pedig megadta Siklósi tanár úr a legjobb tanulásmódszertani tippet ("le kell ülni és meg kell tanulni"), úgyhogy a megszeretés volt a legérdekesebb kaland ezekben a hetekben. Abból az alapvető igazságból kiindulva, hogy minél több időt töltünk egy dologgal, annál nagyobb eséllyel szeretjük meg, arra jutottam, hogy akkor fokozzuk a maximumra az ezzel technikailag tölthető időt, és eldöntöttem, hogy bejárok kéthetente szombatonként a levelezősöknek Földi professzor által tartott maratoni előadásokra. Emellett pedig szívvel-lélekkel részt vettem a szeminárium munkában, ahol, mikorra már megszereztük a kellő (vagy legalábbis használható mennyiségű) tudást, elkezdtünk jogeseteket megoldani. Az első rögtön kevéssé volt jó élmény, ugyanis sehogy sem sikerült megértenem a megoldást, de amikor óra után a tanár úr orra alá toltam a tankönyvet és elmondtam a kétségeimet, elismerte azok relevanciáját, és a professzor úrhoz irányított a kérdés tisztázására.
Ezt követte a repetitóriumos pályafutásom egyik legjobb élménye: óra után egy barátnőmmel megkérdeztük a professzor urat, aki először egy honlapot ajánlott, ahol meg tudjuk nézni a megoldást, aztán pedig, őszinte érdeklődésünket látva, felajánlotta, hogy nézzük meg közösen! Külön visszakapcsolta a terem számítógépét, hogy ezt megtegyük! Végül rájöttünk egy lehetséges megoldásra, de ami igazán jó volt, a professzor úr - merész leszek - mintha örült volna az érdeklődésünknek! Innentől kezdve bevett szokásommá vált, hogy a kérdéseimet, hogy senkit se kergessek ki a világból, megosszam a három oktatónk között: Siklósi Iván - szeminárium; Földi professzor - repetitórium (rendszerint valami elborult apróbetűs kérdés); Sándor István (a dologi jogos nagyelőadónk) - előadások után. Így szerintem egészen rendben ment a dolog. :D
A Római jog örök versenytársa érdeklődésben és szeretetben az egész szorgalmi időszakban a Magyar alkotmánytörténet volt. Őszintén szólva az egyetlen racionális magyarázat arra, hogy miért szerettem ezt a tárgyat, az csak az lehet, hogy az előadásokon valamiféle varázslatnak lehettem szemtanúja. Mármint - wow! Bejön példának okáért Gosztonyi Gergely azzal a feltett szándékkal, hogy ő most az Erdélyi Fejedelemségről fog beszélni nekünk (ez most így első hallásra mégis mennyire tűnik izgalmasnak?), aztán eltelik három perc, és csillogó szemmel figyel az egész terem. Ugyanígy, a tanszék számos más elképesztő oktatóját volt szerencsénk hallani, és ha a kis középszintű történelmi ismereteimből kifolyólag még csak be sem tudtam lőni, hogy úgy körülbelül miről is lehet szó, az előadásuknak köszönhetően vagy rögtön megértettem, vagy ha idáig csak otthon jutottam is el, egyedülállóan jól éreztem magam.
Révész T. Mihály: "Százhatvan éve élek, ebből száznegyven éve tanítok az egyetemen... Emlékeznek erre és erre a csatára? Ott álltam Ferenc József mellett, amikor megkérdezte, hogy mit mondanak most a magyarok!"
Völgyesi Levente: "Ezt nem mondom el, ezt már úgyis elmondták az előző előadáson... Hiába néznek így rám, én bízom a kollégáim szakmai tudásában. De ezt ne írják le, majd lecsurgatják a diákat a majt.hu-ról."
Horváth Attila: "Marxnak is gyakran mondta az anyukája, hogy a Tőke írása helyett inkább a tőke gyűjtésével foglalkozott volna... Mindenesetre a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökei sem voltak mindig a helyzet magaslatán, így például Dobi Istvánt a politikai és a bortörténeti szakirodalom egyaránt számon tartja - az alkohol iránti szeretete miatt. Egyszer küldték el nemzetközi konferenciára, akkor is többször erősen hátba vágta az angol királynőt."
Ezzel párhuzamosan pedig a szemináriumokon királyt koronáztunk, alkotmányos fordulatot eszközöltünk, megpróbáltuk fejleszteni az alkotmányunkat a két világháború között - és mindezt pontosan, összeszedetten, átláthatóan, szórakoztatóan - és ami egészen elképesztő: úgy, hogy megértettem mindezek jelentőségét. Ég veled, március 15-e, nekem mostantól április 11-e a nemzeti ünnepem!
Mindezek mellett pedig harcoltam, mint egy megszállott. A második zárthelyire aztán tényleg oda-vissza megtanultam az anyagot, és lényegében tudtam is mindent, csak éppen az az információ hiányzott, hogy "a vonatkozó forrásokba" az előadáson említett spontán jogszabályok is beletartoznak: volt is egy kellemes három pontos feladat két olyan törvényről, amelyek vonatkozásában fel kellett volna ismernem, hogy az adott szemelvények melyikből származnak: ez különösen nehéz volt annak fényében, hogy lényegében minden forrás arról szólt, hogy az uralkodó megerősíti a rendi jogokat. Ismételten csak valami angyali csodának köszönhetően csak egy pontot vesztettem, így versenyben maradtam a szemináriumi ötösért! Nulla elveszthető ponttal, de versenyben voltam. A mindent eldöntő dolgozatról azt kell elöljáróban megjegyezni, hogy egy napra esett a Róma repetitóriumi zárthelyivel, a Közgazdi második 180 oldalából írandó dolgozattal, valamint megelőzte egy egyszerű szemináriumi Római jog zárthelyi is. Mi baj történhetne?
Azon a héten jóformán nem is aludtam, és magamban már azt tervezgettem, hogy milyen mókás is lesz az egész féléves anyagból javító zárthelyit írni, de azért még a legindokolatlanabb évszámokat is megtanultam, ki tudja... Hát, a dolgozat azon részei, amelyek a szemináriumi anyagból voltak, kedves ismerősként köszöntöttek, az előadásra vonatkozó kérdések viszont.... Nos, az első kérdésnél utóbb ellenőrizve magam is meglepődtem, hogy erre meg hogyan emlékezhettem, a másodiknál pedig lényegében magam is csak nevetni tudtam azon, hogy milyen rendkívül kevéssé releváns dolgokat írtam (mintha létezne olyan, hogy közlekedési és köznevelésügyi minisztérium). Viszont aznap jónak éreztem a Közgazdi dolgozatot és a repet is, ráadásul a csillamos villamoson is utaztam, szóval úgy voltam vele, hogy ha egy nap van az egész életemben, amikor ez sikerülhet, akkor ez az a nap. Hazaérve pedig megkaptam ezt az e-mailt:
Igen, ez nem az én érdemem, és ha valamit jutalmazott is az, akinek ezt köszönhetem, az legfeljebb a kitartásom volt. Gosztonyi Gergely egy kincs, én nem tudom, hogyan tudott abban a feladatban csak fél pontot levonni (de inkább nem is firtatom), és hogy még a ponthatárt is leszállította eggyel, azt hiszem, ez egészen elmondhatatlan. Karácsony csodája, talán.
Nos, körülbelül ez a két tantárgy kellő elfoglaltságot biztosított volna számomra a szemeszterben, de még vizsgatárgyak közül is volt két további, a Közgazdaságtan, és jelenlegi bekezdésünk témája, az Alkotmányjog. Nos, ami ezen a téren hírértékkel bírhat, hogy a TDK-tagok szerveztek jogesetmegoldó-felkészítőt, és hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy jelentkezem: az alkotmányjog a szemináriumi órák alapján barátságosnak tűnt, és ez nekem gyanús volt. És milyen igazam volt! A jogesetmegoldások közepette talán az volt a legszemléletesebb sarokpont tanulmányaimban, amikor egy népszavazási kérdésre nagy magabiztosan rávágtam, hogy ezt el kell utasítani, hiszen két kérdés szerepel egyszerre - mire a TDK-s oktatóink rávilágítottak, hogy valóban el kell utasítani, de nem ezért, hanem azért, mert a közintézmény szónak nem egyértelmű a jelentése. Na ezt honnan kellett volna tudnom. A vizsgára éppen ezért elég erős kétségekkel mentem, de szerencsére a gyakorlatot gond nélkül tudta teljesíteni az egész csoport, ugyanis nem osztályzatra, csak megfelelt - nem megfeleltre ment az értékelés.
Közgazdaságtan tanulmányaim miatt kevésbé aggódtam, Kelemen Katalin tanárnő jó hangulatú szemináriumai nagyon sokat segítettek. Segítőkészsége, összeszedett, szórakoztató és követhető előadásmódja a kedvenc tanáraim közé emelte, nagyon remélem, hogy a következő szemeszterben is fel tudom venni hozzá az órát. Maga a közgazdaságtan pedig szerintem a legjobb tantárgyaink egyike, még akkor is, ha a tankönyv időnként, akarva vagy akaratlanul, nagyon vicces példákat tud hozni: "Gondoljon egy pillanatra az utóbbi napokban elfogyasztott néhány termékre vagy szolgáltatásra! Talán repülőgéppel jutott el az iskolába vagy üzemanyagot vásárolt a családi autóba." Hogyne, kedves Samuelson, természetesen repülőgéppel járok iskolába. Mi sem egyértelműbb. :D
Az ötödik vizsgatárgyunk a Jogi alaptan volt, de az igazat megvallva ezt nem nevezném igazi vizsgatárgynak, ugyanis év közben is mindig nyitott füzetből írhattuk a zárthelyiket, és ez a vizsgán sem volt másképp - ráadásul azt nem is volt kötelező a vizsgaidőszakban tennünk, hanem volt lehetőségünk megírni az utolsó előadáson. Ez azért hatalmas könnyebbség volt. Hála Istennek sikerült a tervek szerint teljesítenem, annak ellenére, hogy nem kicsi frusztrációt okozott, hogy a többiek már régen írták, mire körbeértek a feladatlapok, és én is megkaphattam az enyémet. Viszont megérte kivárnom a soromat, ugyanis olyan csoportot kaptam, amelyben a két esszé vonatkozásában kevéssé kellett hagyatkoznom az előadáson szerzett ismereteimre: az egyik a római jog recepciójának a jelentőségéről szólt, a másik pedig egy alkotmánytörténetes témára vonatkozott. Így azért sokkal könnyebb volt megírni kapkodva is, mint ha ténylegesen olyan dolog lett volna a téma, amit csak egyszer hallottam.
A vizsgatárgyak mellett mintegy kikapcsolódásként azért további tárgyak is kihívások elé állítottak. A szabadon választott tárgyaim nem voltak olyan vészesek: a repetitóriumot könnyen lehet teljesíteni, ha az ember Rómával kel és fekszik, az Eltérő jogi kultúrák bíráskodása pedig igazából kellemes beszélgetésből állt, és az ötöshöz csak egy diavetítést kellett készítenem, ugye az iszlám jogról Nagy-Britannia jogrendszerében. Azért ennek megvolt a maga varázsa, ugyanis a cikk, amit feldolgozásra tanár úr ajánlott, angol nyelven íródott, és bár papírom van arról, hogy én beszélem a nyelvet, azért a valóságban ennél árnyaltabban kell értékelnünk a tudásomat. :D Mindenesetre nekiültem a kellemes közel 40 oldalas tanulmánynak az Egyetemi Könyvtárban, magam mellé téve egy hatalmas Oxford-szótárt, hogy na most akkor lássuk, mit tudunk. Maga a cikk egyébként nagyon érdekes volt, sikerült is belőle egy szerintem egészen jó előadást tartanom - tanár úr is megdicsért, ami nagyon sokat jelentett! El is határoztam magamban, hogy ha sikerülne bekerülnöm a Középiskolások Szabadegyetemének szervezőcsapatába, a római jog és április 11-e mellett erről tartanék előadást.
Ami még összetettebb munkát igényelt a félév végén a nem-vizsgatárgyak közül, az a Társadalomtudományi alapozó volt, mégpedig azért, mert tanulmányain megkoronázása végett egy amolyan hosszúesszét kellett írnunk az allporti Előítéletre alapozva. Ez számomra azért jelentetett leginkább kihívást, mert bárhogy, bármilyen szemtől szembeni vagy indirekt módon próbáltam kihúzni a professzor úrból az értékelési szempontokat, sehogy sem sikerült annál több információhoz jutnom, mint hogy egy egytől ötig terjedő skálán történő értékelésre számíthatunk. Szerintem ennek az volt az oka, hogy a professzor úr nem szerette volna megkötni a kezünket, sem túl magasra helyezni a lécet, de éppen ezért igencsak sokat gondolkodtam azon, hogy végül is miről, hogyan, és mennyit írjak. Végül nyolc oldalba sűrítettem a gondolataimat Az előítéletesség megjelenése az egyén szintjén címmel, és sikerült egy olyan beadandót írnom, amivel elégedett voltam - azt hiszem, ennél többet nem is vártam magamtól.
Völgyesi Levente: "Ezt nem mondom el, ezt már úgyis elmondták az előző előadáson... Hiába néznek így rám, én bízom a kollégáim szakmai tudásában. De ezt ne írják le, majd lecsurgatják a diákat a majt.hu-ról."
Horváth Attila: "Marxnak is gyakran mondta az anyukája, hogy a Tőke írása helyett inkább a tőke gyűjtésével foglalkozott volna... Mindenesetre a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökei sem voltak mindig a helyzet magaslatán, így például Dobi Istvánt a politikai és a bortörténeti szakirodalom egyaránt számon tartja - az alkohol iránti szeretete miatt. Egyszer küldték el nemzetközi konferenciára, akkor is többször erősen hátba vágta az angol királynőt."
Ezzel párhuzamosan pedig a szemináriumokon királyt koronáztunk, alkotmányos fordulatot eszközöltünk, megpróbáltuk fejleszteni az alkotmányunkat a két világháború között - és mindezt pontosan, összeszedetten, átláthatóan, szórakoztatóan - és ami egészen elképesztő: úgy, hogy megértettem mindezek jelentőségét. Ég veled, március 15-e, nekem mostantól április 11-e a nemzeti ünnepem!
Mindezek mellett pedig harcoltam, mint egy megszállott. A második zárthelyire aztán tényleg oda-vissza megtanultam az anyagot, és lényegében tudtam is mindent, csak éppen az az információ hiányzott, hogy "a vonatkozó forrásokba" az előadáson említett spontán jogszabályok is beletartoznak: volt is egy kellemes három pontos feladat két olyan törvényről, amelyek vonatkozásában fel kellett volna ismernem, hogy az adott szemelvények melyikből származnak: ez különösen nehéz volt annak fényében, hogy lényegében minden forrás arról szólt, hogy az uralkodó megerősíti a rendi jogokat. Ismételten csak valami angyali csodának köszönhetően csak egy pontot vesztettem, így versenyben maradtam a szemináriumi ötösért! Nulla elveszthető ponttal, de versenyben voltam. A mindent eldöntő dolgozatról azt kell elöljáróban megjegyezni, hogy egy napra esett a Róma repetitóriumi zárthelyivel, a Közgazdi második 180 oldalából írandó dolgozattal, valamint megelőzte egy egyszerű szemináriumi Római jog zárthelyi is. Mi baj történhetne?
 |
| Boldog HCRO5D *-* |
Igen, ez nem az én érdemem, és ha valamit jutalmazott is az, akinek ezt köszönhetem, az legfeljebb a kitartásom volt. Gosztonyi Gergely egy kincs, én nem tudom, hogyan tudott abban a feladatban csak fél pontot levonni (de inkább nem is firtatom), és hogy még a ponthatárt is leszállította eggyel, azt hiszem, ez egészen elmondhatatlan. Karácsony csodája, talán.
Nos, körülbelül ez a két tantárgy kellő elfoglaltságot biztosított volna számomra a szemeszterben, de még vizsgatárgyak közül is volt két további, a Közgazdaságtan, és jelenlegi bekezdésünk témája, az Alkotmányjog. Nos, ami ezen a téren hírértékkel bírhat, hogy a TDK-tagok szerveztek jogesetmegoldó-felkészítőt, és hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy jelentkezem: az alkotmányjog a szemináriumi órák alapján barátságosnak tűnt, és ez nekem gyanús volt. És milyen igazam volt! A jogesetmegoldások közepette talán az volt a legszemléletesebb sarokpont tanulmányaimban, amikor egy népszavazási kérdésre nagy magabiztosan rávágtam, hogy ezt el kell utasítani, hiszen két kérdés szerepel egyszerre - mire a TDK-s oktatóink rávilágítottak, hogy valóban el kell utasítani, de nem ezért, hanem azért, mert a közintézmény szónak nem egyértelmű a jelentése. Na ezt honnan kellett volna tudnom. A vizsgára éppen ezért elég erős kétségekkel mentem, de szerencsére a gyakorlatot gond nélkül tudta teljesíteni az egész csoport, ugyanis nem osztályzatra, csak megfelelt - nem megfeleltre ment az értékelés.
Közgazdaságtan tanulmányaim miatt kevésbé aggódtam, Kelemen Katalin tanárnő jó hangulatú szemináriumai nagyon sokat segítettek. Segítőkészsége, összeszedett, szórakoztató és követhető előadásmódja a kedvenc tanáraim közé emelte, nagyon remélem, hogy a következő szemeszterben is fel tudom venni hozzá az órát. Maga a közgazdaságtan pedig szerintem a legjobb tantárgyaink egyike, még akkor is, ha a tankönyv időnként, akarva vagy akaratlanul, nagyon vicces példákat tud hozni: "Gondoljon egy pillanatra az utóbbi napokban elfogyasztott néhány termékre vagy szolgáltatásra! Talán repülőgéppel jutott el az iskolába vagy üzemanyagot vásárolt a családi autóba." Hogyne, kedves Samuelson, természetesen repülőgéppel járok iskolába. Mi sem egyértelműbb. :D
Az ötödik vizsgatárgyunk a Jogi alaptan volt, de az igazat megvallva ezt nem nevezném igazi vizsgatárgynak, ugyanis év közben is mindig nyitott füzetből írhattuk a zárthelyiket, és ez a vizsgán sem volt másképp - ráadásul azt nem is volt kötelező a vizsgaidőszakban tennünk, hanem volt lehetőségünk megírni az utolsó előadáson. Ez azért hatalmas könnyebbség volt. Hála Istennek sikerült a tervek szerint teljesítenem, annak ellenére, hogy nem kicsi frusztrációt okozott, hogy a többiek már régen írták, mire körbeértek a feladatlapok, és én is megkaphattam az enyémet. Viszont megérte kivárnom a soromat, ugyanis olyan csoportot kaptam, amelyben a két esszé vonatkozásában kevéssé kellett hagyatkoznom az előadáson szerzett ismereteimre: az egyik a római jog recepciójának a jelentőségéről szólt, a másik pedig egy alkotmánytörténetes témára vonatkozott. Így azért sokkal könnyebb volt megírni kapkodva is, mint ha ténylegesen olyan dolog lett volna a téma, amit csak egyszer hallottam.
A vizsgatárgyak mellett mintegy kikapcsolódásként azért további tárgyak is kihívások elé állítottak. A szabadon választott tárgyaim nem voltak olyan vészesek: a repetitóriumot könnyen lehet teljesíteni, ha az ember Rómával kel és fekszik, az Eltérő jogi kultúrák bíráskodása pedig igazából kellemes beszélgetésből állt, és az ötöshöz csak egy diavetítést kellett készítenem, ugye az iszlám jogról Nagy-Britannia jogrendszerében. Azért ennek megvolt a maga varázsa, ugyanis a cikk, amit feldolgozásra tanár úr ajánlott, angol nyelven íródott, és bár papírom van arról, hogy én beszélem a nyelvet, azért a valóságban ennél árnyaltabban kell értékelnünk a tudásomat. :D Mindenesetre nekiültem a kellemes közel 40 oldalas tanulmánynak az Egyetemi Könyvtárban, magam mellé téve egy hatalmas Oxford-szótárt, hogy na most akkor lássuk, mit tudunk. Maga a cikk egyébként nagyon érdekes volt, sikerült is belőle egy szerintem egészen jó előadást tartanom - tanár úr is megdicsért, ami nagyon sokat jelentett! El is határoztam magamban, hogy ha sikerülne bekerülnöm a Középiskolások Szabadegyetemének szervezőcsapatába, a római jog és április 11-e mellett erről tartanék előadást.
 |
| Micsoda jogtudóssal van dolgunk B-) :D |
Ezen kívül Latinból tettünk vizsgát az utolsó órán - bármennyire is indult nehezen ez a kurzus, azt hiszem, a végére egészen megszerettem a tanár urat is, annak ellenére, hogy továbbra is ugyanannyira bánatos volt, mint tanulmányaink kezdetén. Jogi adatbáziskezelésből szintén az utolsó, pontosabban humanitárius okokból az utolsó előtti órán vizsgáztunk, ez nem volt olyan vészes szerencsére, különösen azért, mert a tanár úr értékelte, hogy év közben mindig rendesen megcsináltam a házi feladatot. A közös utunk lezárását megünneplendőn a csoport elment közösen alkoholt fogyasztani, ahonnan én egy óra elteltével természetemből adódóan elmenekültem - számomra sokkal jobb élmény volt, amikor még korábban ellátogattunk az Országgyűlési Könyvtárba, ráadásul az esti kivilágításban! Egészen elképesztő volt, az a könyvtár gyönyörű szép! Úgy fogalmazott Rabóczki Bence tanár úr, hogy a Kari könyvtár egy kis csillag, ez viszont maga az univerzum - azt hiszem, ennél pontosabban és találóbban nem is lehetett volna jellemezni.
Ilyen kalandokat éltem tehát át a szorgalmi időszakban (igen, majdnem szolgalmi időszakot írtam, szakmai ártalom). Nem mondom, hogy egyszerű volt, de végül minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, úgyhogy szép reményekkel indultam neki a vizsgaidőszaknak, persze azért annyira szépekkel nem, hogy az Alkotmányjogot előre vegyem - de ez már egy másik történet.
 |
| Nem, ez a kép megközelítőleg sem adja vissza az élményt. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése