Pinch me, I Májt be dreaming

Az utolsó vizsgakalandom kedden ért véget, úgyhogy ezt a méltó módon ünnepeltem meg: hazamentem, lefeküdtem aludni, és fel sem keltem lényegében egész szerdán. Csütörtökön, bár még fáradt voltam, de gondoltam, hogy itt az ideje elkezdenem találkozni a rég nem látott kedves ismerőseimmel, így ez a nap is egy ilyen találkozás békés nyugalomban telt, pénteken pedig folytattam az alvás bepótolását, így péntek dél körül érkeztem el odáig, hogy visszatérjek az elektronika világába, és megnézzem az e-mail fiókomat. Ahol pedig ez az üzenet fogadott:

Üzenet a jövőből - az interpoláció minimumra szorítása végett a szöveget nem írom át, de sajnos
az e-mail képét mint vizuális szemléltető eszközt el kell távolítanom :(
Ugyanitt fun fact, hogy Izland annyira békés ország, hogy amellett, hogy nincs serege, a bűnözési ráta pedig
a legalacsonyabb nemzetközi viszonylatokban, a polgárok minden adatát egy kód összegzi (mint nálunk a
személyiszám, diákiszám, TAJ-szám, bankszámlaszám és társai, csak együtt), amit teljes lelki nyugalommal
osztanak meg minden szembejövő emberrel, hogy pl. arra küldjék el azt az összeget, amivel tartoznak.
Vicces, hogy mennyire eltérően viszonyulnak egyes kultúrák az adatvédelemhez. :) 

A teljes üzenetet nem szeretném a nagy nyilvánosság elé tárni, miután a Neptun minden adandó alkalommal figyelmeztetett, hogy az általa közvetített üzenetek privátak, és semmi esetre se készítsek másolatot azokról, vagy ha mégis, minimum fejvesztés terhe mellett - de a lényeg az, hogy Gosztonyi Gergely meghívott, hogy vegyek részt egy angol nyelvű konferencián, amelyet a kar a Zágrábi Egyetemmel együttműködve szervez júliusban, és amelynek keretei közt a két egyetem hallgatói mutatják be kisebb kutatási eredményeiket a horvát-magyar jogtörténet vonatkozásában. Erre az üzenetre úgy reagáltam, mint minden normális ember tette volna: lélegzetemet kapkodva újra és újra elolvastam, hogy jól látom-e, ezt követően elküldtem mindenkinek, akiről egy kicsit is feltételeztem, hogy érdekelheti, majd pedig egy fél napon keresztül fogalmaztam a két mondatból álló válaszomat, amit végül nagy nehezen este felé el is mertem küldeni a tanár úrnak. 

Ahhoz, hogy legalább megpróbáljam átadni ennek az üzenetnek a jelentőségét, arra gondoltam, hogy érdemes lenne végigtekintenünk az eddigi Májt-os pályafutásomon, különös tekintettel arra, hogy a "pályafutás" a létező legerőteljesebb kifejezés, amit ide csak találhattam, hiszen ismételten csak ki kell emelnem: az oktatóimnak személyemben Középtöri Kaptiányhoz volt szerencséjük.

* Tradicionális előadások - modern konferencia *

Ennek ellenére már az első, a tanszékvezető úr által tartott Magyar Alkotmánytörténet előadás nagy hatással volt rám - erről már írtam is, most is csak két okból említem meg: egyrészt azért, hogy az Egyszer volt, hol nem voltnál kezdjük a történetet, más részről pedig azért, és ez a nyomósabb okom, mert amikor egy szabad estémen kiolvastam majt.hu-t, találtam egy képet erről az előadásról, amin én is rajta vagyok, és ezt mindenképpen szeretném ide kitenni: 

Mezey Barna Professzor Úr, én pedig a Coco Colás üveg előtt ülve figyelek lelkesen

Tehát lelkesen kezdtem meg az Alkotmánytöri-tanulmányaimat, hiszen ahogy már írtam is, az előadásokon és a szemináriumokon úgy éreztem, mintha a világ eddig rejtett titkait ismertem volna meg. Szívem szerint még a Tudományos Diákkör előadásaira is eljártam volna, de hát Földi Professzor és Róma repetitórium formájában hívott a kötelesség, így tehát ezekről, mint sok más, szerda hat órára meghirdetett érdekes programról, le kellett mondanom. 

Aztán egyszer otthon, vagy ki tudja, talán egy JAD-szeminárium bevezető perceiben, amikor még a számítógép bekapcsolásán fáradozott a csoporttársaim jó része, az egyetem honlapján böngészve egy nagyon érdekes programmal találkoztam szembe: Tradicionális jog - modern jogalkotás címmel szervezett a tanszék konferenciát az ELTE jubileumi konferenciasorozat részeként - pénteken. Na, mondom, ezt nekem találták ki, egy Májt-konferenciáért pénteken is bemegyek az egyetemre, még őszi szünetben is. A konferenciasorozat többi eseményének plakátjából kiindulva nyíltnak ígérkezett a program, de a biztonság kedvéért azért utánakérdeztem, és amikor megerősítést nyert ez a feltevésem, nagy lelkesedéssel eszembe (és naptáramba) is véstem, hogy akkor november három, péntek 10 órakor az Aula Magnában. 

Hát, amikor november harmadikán, tíz óra előtt tíz perccel az Aula Magna zárt ajtajai előtt álltam, mondhatni, hogy elbizonytalanodtam. A biztonság kedvéért fél órával korábban érkeztem, és amikor láttam, hogy az egyetem kihalt, arra gondoltam, hogy akkor fel-alá fogok járkálni, hátha összefutok valaki májtos külsejű alakkal, akit esetleg feltűnés nélkül követhetek, ha majd megindul az Aula Magna felé - még mindig jobb, mind magányosan álldogálni. Így is tettem, és némi kóválygás után kilyukadtam a büfénél, ahol is megláttam Völgyesi tanár urat, ahogy békésen fogyasztja a reggelijét - jó, nyugodtam meg, akkor ezek szerint ma van az előadás. E felismerést követően boldogan vissza is vonultam egy jól kiválasztott fedezékbe, ahonnan feltűnés nélkül figyelhettem az Aula Magnához vezető lépcsőt. Ahogy teltek-múltak a percek, és a lépcsőre egy lélek nem tette a lábát, ismét felébredt bennem a gyanú, úgyhogy visszaosontam a büféhez: Völgyesi tanár úrnak se híre, se hamva. Ettől bizony eléggé megijedtem, de megnyugvásomra a büféből visszatérve megláttam több elegáns úriembert, ahogy nagy örömmel kezet fognak egymással, aztán elindulnak egy földszinti ajtó felé a ruhatárunkkal szemben. Ismét megnyugodva mosolyodtam el, hogy no akkor ez biztosan a tanári ruhatár, lepakolnak, aztán jönnek is. Hát, amikor tíz óra előtt két perccel ugyanolyan kihalt volt az egyetem, mint amilyennek egy rendes őszi szüneti napon lennie kell, kezdtem megkérdőjelezni mindent, amit addig hittem. Ebben a helyzetben láttam elsuhanni Gosztonyi Gergelyt a folyosó tőlem távolabb eső oldalán, aki aztán eltűnt egy oszlom mögött. Ennek már a fele sem volt tréfa, úgyhogy a nyomába eredtem, így végül kiderült, hogy az az ajtó, amit én ruhatárnak hittem, valójában a kar Konferenciatermébe vezetett, ahol már konferálásra készen ülték körül az asztalt a tanszék akkor általam még csak részben ismert oktatói. Szerencsére a külső, érdeklődők számára fenntartott sorban kiszúrtam egy látásból ismert szaktársamat, úgyhogy megkérdeztem tőle, hogy tulajdonképpen ott lehetek-e, ahol vagyok, és amikor igennel felelt, végül én is le tudtam ülni a kihelyezett székek egyikén. 

A konferencia, amely ezt követően hamarosan megkezdődött, egészen délutánig tartott, és lényegében szerintem a tanszék összes oktatója tartott előadást, emellett pedig meghívott vendégek is beszéltek különböző témákról. Voltak előadások, amelyeknek a témáját még csak megközelítőleg sem tudtam elhelyezni térben és időben, viszont szerencsére többségben voltak azok, amelyeket értettem, és ezáltal kifejezetten érdekesnek is találtam. Az előadók nagyon aranyosak voltak, mindannyian szenvedtek a húsz perces kerettel, amelybe be kellett volna zsúfolniuk azt a témát, amelyről akár egy fél éves kurzust is tudnának tartani, ezáltal valamelyest el is húzódott a konferencia - aminek viszont én örültem, ugyanis inkább maradok ott tovább, mint hogy ne hangozzon el minden, amit az előadók fontosnak tartanak elmondani. 

Gosztonyi Gergely előadása a politikai cenzúra magyar megjelenéséről 

Így vettem tehát részt életem első Májt-tematikájú előadásán, ami, biztosan azért, hogy kicsit jobban érezzem magam az elmaradt TDK-k miatt, voltaképpen nem is egynek, hanem nagyjából 12-nek számított. (A részletes programja és az arról írt tudományos beszámoló egyébként elolvasható a majt.hu-n, csak azért nem hivatkozom be, mert valamiért "nem biztonságos", ezért nem működik a link átmásolása. Bizonyára valamilyen gonosz varázsló keze van a dologban.) 

* Családi kör *

Magamban úgy is voltam vele, hogy akkor ezennel elértem az általam meglátogatható (tanórán kívüli) Májt-előadások maximumát, úgyhogy már nem is rendített meg annyira a hír, hogy a következő TDK-előadás megtartására Gosztonyi Gergelyt kérték fel, természetesen szerda hat órára. Nem is igazán gondoltam, hogy én valaha a Májt TDK igazi tagja leszek, sokkal inkább az vártam, hogy végre meghirdessék az első Római jogi TDK-előadást, ugyanis úgy gondoltam, hogy annak a diákkörnek már biztosan a tagja lehetek majd. Nem is kellett sokat várnom, hamarosan meg is láttam Facebookon a hirdetést: Római jog TDK-ülés, Deák Péter előadása Milyen tisztsége volt Pontius Pilatusnak? címmel... szerdán, fél hattól. Most komolyan?

Hétfőn hirdették meg az előadást, és én még egy darabig reménykedtem, hogy akkor talán elmarad a repetitórium - erre utalt az a jel, hogy Földi Professzor jelezte a Facebook-eseménynél, hogy "ott lesz". El is döntöttem magamban, hogy akkor elmegyek erre a TDK-ra, és ha azt látom, hogy a Professzor Úr hat előtt valamivel elhagyja a termet és megindul a repetitórium helyszíne felé, akkor majd a nyomába szegődöm - igen ám, csak arról megfeledkeztem, hogy nekem ezelőtt Alkotmánytöri szemináriumom van fél hatig, ami azt jelenti, hogy öt óra harmincötig. Ezek után mire egy barátnőmmel még a helyszínt is megtaláltuk, már igazán kellemetlen lett volna csak azért bemenni, hogy aztán kijöjjünk legfeljebb húsz perc után - én pedig ott maradtam, tépelődve, hogy akkor most mit is tegyek. 

Azt ugyanis mindenképpen el kell mondanom, hogy ez a szeminárium még a szokottnál is nagyobb hatással volt rám: ekkor volt szó ugyanis az áprilisi törvényekről, amely így első hallásra már megint egy csomó, nehezen megtanulható ámde könnyen elfelejthető törvénycikk mérsékelten érdekes halmazának hangzik - ezzel szemben pedig a mai jogrendszer legtöbb jellemzőjének megteremtője, amely lehetetlen körülmények között alapjaiban változtatta meg az ország berendezkedését. És nekem április 11-e a nemzeti ünnepem.

Egy kisebb tudományos szakmunkát minden probléma nélkül össze lehetne állítani abból az elemzésből, amit a Róma repetitóriumon és a Májt TDK-előadáson való részvétel előnyeinek és hátrányainak összehasonlításáról végeztem, és ha nincs ott a barátnőm, hogy támogasson, biztosan össze is omlok ezalatt a lelki teher alatt. Végül aztán Sherlock Holmest megszégyenítő kutatómunkát végezve megpróbáltam kikövetkeztetni, hogy mennyiben lehet azonos a repen veendő anyag a szombaton, a levelezősök előadásán már meghallgatott résszel, valamint mennyiben fog ugyanarról szólni Gosztonyi Gergely előadása, mint amiről a konferencián szólt: ennek eredményeképpen nagy nehezen arra a döntésre jutottam, hogy akkor legyen a TDK. Mármint: ha ütközik a két Róma, akkor én kalóz leszek, és nem megyek el egyikre sem! Így jutottam el életem első Májt TDK ülésére.

Az előadás plakátja :)

A félévem egyik legjobb döntése volt. Igaz, hogy a teljes összeomlás környékén ültem be a terembe a fent említett barátnőmmel, de amint megjelent tanár úr, mintha szél fújta volna el minden aggodalmamat, megnyugodtam, hogy minden rendben lesz. Maga az előadás egészen elképesztő volt! Mégpedig szerintem azért volt rám különös hatással, mert az egyetemi tanulmányaim megkezdése előtt én szívemben irodalmár voltam, és már nagyon hiányzott minden, ami irodalommal kapcsolatos. Emellett pedig az is hozzájárult az élményhez, hogy a történeti események ismertetése mellett a tanár úr előadása számos kérdést vetett fel és számos elgondolkodtató tényt közölt - egyszóval olyan volt, mint egy Májt előadás plusz. Ráadásul a tanár úr volt olyan kedves, hogy felajánlotta, hogy annak, akit érdekel, szívesen elküldi a diákat - Gyapotpihe = Az érdeklődés maga. 

Hogy milyen hatással volt mindez a Római joggal kapcsolatos tanulmányaimra? Azt hiszem, ennél jobb nem is lehetett volna ez a nap. Egy kedves szaktársam felvette nekem a repetitóriumon elhangzottakat, és azt otthon visszahallgatva kiderült, hogy jól saccoltam meg azt, hogy miről lesz szó, ennek fényében pedig tényleg nem maradtam le semmi újról, de ez még csak a jéghegy csúcsa. Ugyanis ezen a szerdán folytattam le életem első több mondatból álló beszélgetését a Professzor Úrral. Emlékezeten alapuló visszaidézés következik: 

Gyapotpihe (hosszan vacillál, hogy inkább gyorsan szaladjon le a lépcsőn, vagy várjon, amíg a Professzor Úr biztosan elmegy, nehogy véletlenül találkozzon vele, végül úgy dönt, hogy gyorsan leszalad) (meglátja a Professzor Urat, úgyhogy lendületből visszafordul) (erőt vesz magán, arra gondolva, hogy nem ez a megfelelő megoldás, szóval mégis odamegy hozzá): Professzor Úr!

FP.: Igen?

Gyapotpihe: Elnézést kérek, hogy nem tudtam menni a mai előadásra.

FP.: Jó, hát végül is nem baj... Vagyis hát annyiban baj, hogy...

Gyapotpihe (arra gondolva, hogy a Professzor biztosan azt fogja mondani, hogy ezt és ezt vették, amit be kell majd pótolnia): Igen, tudom, de voltam a levelezők előadásán szombaton, és abban reménykedem, hogy valamennyire átfedésben vannak az elhangzottak.

FP.: (Gyapotpihe gondolataival ellentétben a három hiányzásról szeretett volna beszélni, de a fenti megjegyzés után nem tisztázott, hogy ennek van-e relevanciája) De várjunk, maga levelezős?

Gyapotpihe: Nem, én nappalis vagyok.

FP.: És mégis bejár a levelezősök előadására? Hogyhogy?

Gyapotpihe (nem is tudja, mit mondjon): Hát, érdekel a tárgy...

FP.: Ilyen kedves? Hogy hívják? Akkor majd szólok a titkárságon! 

Magam sem értettem, hogy mi történt ekkor, azt pedig még utólag visszagondolva sem tudom feldolgozni, hogy ezek szerint én valahogy a Professzor Úr szavába vágtam... Mindenesetre egészen elképesztő dolgok történtek ekkor, aminek egyik, ám messze nem a legfontosabb eredményeképpen, ha minden igaz, még hiányzónak sem írtak be. Én pedig a mai napig is csak pislogok, amikor ezt visszaidézem.

* Úgy küzdj a harcban, mint zúgó orkán *

Mindezekkel párhuzamosan pedig zajlott a mindenki által reménytelennek ítélt küzdelmem a szemináriumi ötösért - erről már hosszan írtam korábban, úgyhogy itt most csak annyit, hogy amikor végül megkaptam, egészen elképesztő többletet adott számomra ez a jegy. Nem is csak azért, mert szeretem a tárgyat, és szerettem volna belőle jól teljesíteni, hanem főleg azért, mert valljuk be, nem sok esély volt arra, hogy sikerülni fog. Így, hogy mégis megkaptam ezt az ötöst, ismét feléledt bennem a hit és a küzdeni akarás, hiszen ha ez sikerült, és ezáltal minden tárgyból megkaptam az ötöst a szorgalmi időszak végén, egyszerűen nem élhetek vissza a belém fektetett bizalommal, nem tehetem  meg azt, hogy a vizsgákon nem hozom ki magamból a legtöbbet.

A Magyar Alkotmánytörténet vizsgámnak kálváriája, és az utána ismét csak valamilyen angyali csoda folytán kapott jegy pedig szintén ezt az érzést erősítette meg bennem: hogy igenis mindent meg kell tennem, mert ha hiszek benne, ha megőrzöm a reményt, és minden erőmmel küzdök, fel nem adva, akkor sikerülhet még annál több is, mint amennyit el tudok képzelni, hogy valaha elérhetek. Egyszóval tehát ez a tantárgy minden önmagából adódó varázslatossága mellett azt a varázslatot is jelképezi számomra, amely a remény, a hit és a bizalom erejével születhet, és amely által többé épülhetek, mint amennyit valaha hittem volna magamról.

Ezek után pedig megkapni ezt az üzenetet, látni azt, hogy egyrészt a tanár úr tudja, hogy ki vagyok, másrészt pedig a bizalmát fekteti belém, egészen elképesztő élmény volt. Ez már önmagában elég lett volna arra, hogy ismét elkezdjem visszaépíteni a szemeszter kezdésekor szinte a földdel egyenlő szintről induló önbecsülésemet, és mindemellett maga a lehetőség is meghalad mindent, amire eddig valaha tudományos szinten lehetőségem volt. Igen, itt vagyok a magam középszintű történelem érettségijével és bizonytalan angol nyelvtudásával egy angol nyelvű jogtörténeti konferenciára felkészítő fakultáció kapujában. Igen, ez egyedül is, hát még az egyetem többi várható feladatával, önmagában is kimeríti a kihívás fogalmát. Viszont itt vagyok, és az, hogy itt lehetek, több, mint amit valaha is el tudtam volna képzelni - innentől kezdve pedig, mindezzel a hittel, reménnyel és bizalommal felvértezve tudom, hogy kétszer olyan szorgalmasan fogok tanulni, kétszer olyan keményen fogok küzdeni, mint amennyire képesnek hiszem magamat, hogy megmutassam a tanár úrnak, hogy méltó vagyok a bizalmára, de ami még fontosabb: megmutassam magamnak, hogy képes vagyok erre.


Kedves olvasó, ha valamilyen véleményed, javaslatod van a bejegyzéssel vagy a bloggal kapcsolatban, kérlek, írd meg hozzászólásban vagy üzenetben, minden észrevételt, gondolatot hálásan fogadok. Köszönöm, hogy elolvastad - Gyapotpihe